Ez utóbbit valószínűleg részben az előre jelzettnél magasabb értékesítési és marketingköltségek okozták, amelyek az új termékek bevezetéséhez kötődtek. A pénzügyi soron a konszenzusnál kisebb volt a veszteség. Az árbevétel tekintetében a hazai működés 1 százalékkal csökkent éves bázison, amelyért az idén áprilisban életbe lépett szigorítások felelősek, ugyanakkor az előző negyedévhez képest volt növekedés a Richter jelentése szerint.
A FÁK országokba irányuló sem csillogott: az ukrán eladások 8 százalékkal estek euróban az előző év azonos időszakához képest, míg az orosz piacon a korábbi készletezések (2. negyedév) miatt kisebb volt az eladások üteme. Az észak-amerikai export az első három negyedévben 42 százalékkal ugrott meg (dollár alapon), amely főként a Barr-kooperációnak köszönhető.
A bevételi oldal struktúrája megfelelt a várakozásoknak, ám a FÁK-értékesítésekhez kötődő bizonytalansági tényezők és a nyugati régiók növekvő versenye továbbra is kockázatot jelentenek a működés szempontjából, amit mondjuk eddig is hanyagoltak a piaci szereplők, az amerikai sztori elhalványította az esetleges bukkanókat. A működési költségek megugrása és így az alacsonyabb üzemi eredmény kisebb profitrealizálást hozhat a kereskedésben, a 40 ezres szint valószínűleg többször és mindkét irányból tesztelésre kerül.
Szabályozni kellene a bankok méretét, legalábbis az egyik amerikai jegybankár szerint. Daniel Tarullo tegnap azon véleményének adott hangot, hogy a pénzintézeteknek növelniük kellene saját tőkéjüket, hogy ellenállóbbak lehessenek egy újabb válsággal szemben, ugyanakkor a szabályozó hatóságnak egyfajta limitet kellene megszabniuk, meddig terebélyesedhet egy bank, nehogy megint abba a hibába essenek a döntéshozók, hogy a "túl nagy, hogy veszni hagyjuk" koncepció miatt korlátlanul kelljen helytállnia az államnak. Ennek megfelelően kell a szigorítás mezejére lépni, pláne olyan pénzügyi cégek esetében, amelyek bukása az egész pénzügyi rendszer stabilitását veszélyezteti
