Hatalmasat ralizott tegnap a BUX: a kereskedés végére 3 százalékos pluszba került, és idei csúcsától mindössze 42 egységgel lemaradva, 21 570 ponton zárt. A részvénypiac forgalma eközben „ünnepi” maradt, nem érte el a 12 milliárd forintot. A nap nyertese a Mol lett. A társaság részvénye 5,85 százalékkal, 17 890 forintig emelkedett, ilyen magas árfolyamra utoljára tavaly augusztusban volt példa. A részvény forgalma is átlag fölötti volt, meghaladta a 3,8 milliárd forintot. A Mol egyébként tegnap jelentette be, hogy forward start jellegű rulírozó hitelkerete 75 millióval, 525 millió euróra emelkedik. A többi vezető papír is pluszban zárt. A Richter csaknem 3 százalékkal, 43 100 forintra ugrott viszonylag magas, kétmilliárd forintot meghaladó forgalomban. Az OTP azonban a szokásosnál kevésbé volt kapós: kevesebb mint 3,8 milliárd forint értékben forgott, árfolyama eközben 1,28 százalékkal, 5500 forintra nőtt. A Magyar Telekom 1,12 százalékot szedett magára, 722 forinton zárt. A forint árfolyama nem sokat változott tegnap: lapzártánkkor 272,6 forintba került egy euró. VG