Pénz- és tőkepiac

"Malacperselyek" a bankoktól – Ismét megtakarítási számla

Az utóbbi hónapokban több hitelintézet is újra csatasorba állította a jelentőségéből az elmúlt években sokat vesztett megtakarítási számlát, hagyományos és korszerűsített formákban egyaránt. Az új vagy megújított konstrukciók bevezetésének hátterében a forrásszerzési cél áll: az ezeken a számlákon elhelyezett összeghez ugyanis – ellentétben a lekötött betétekkel – nagyon ritkán nyúlnak az ügyfelek.

A megtakarítási számlák rugalmasabbak a lekötött betéteknél: az ügyfél korlátozott gyakorisággal, de kamatveszteség nélkül hozzáférhet a számláján lévő öszszeghez, és bármikor, bármennyivel növelheti az ott elhelyezett pénzt. A szabadabb hozzáférésnek ugyanakkor ára van, hiszen a megtakarítási számlák kamatai jóval elmaradnak a lekötött betétekétől, jelenleg több millió forint elhelyezésével is csak évi 5-6 százalékot érhetnek el az ügyfelek.

A CIB Bank a Malacpersely Számla nevű konstrukcióját kínálja lakossági ügyfeleinek. Ennél a terméknél 7 százalékos kamat jár az 5 millió forint alatti összegre is, amennyiben az ügyfél az adott havi kamatperiódusban legalább 10 ezer forintot megtakarít, és ebben az időszakban a megtakarításait sem csökkenti. (Amennyiben az adott kamatperiódusban nem érkezik be új megtakarítás, vagy érkezik, de 10 ezer forintnál kevesebb, az alkalmazott kamatláb 3 százalék a teljes egyenlegre. Ha viszont az adott kamatperiódusban a számlán bármilyen terhelés történik, az alkalmazott kamatláb már csak egy százalék.)

A számla fenntartása díjmentes, és nincs minimális kezdő befizetés sem. Ingyenes bankkártyát is igényelhetnek hozzá a CIB ügyfelei. A hitelintézet egyébként most akciós feltételekkel is kínálja a konstrukciót: ha az ügyfél CIB Malacpersely Számlát nyit 2010. január 29-ig, ajándékot kap, illetve ha jövő decemberig minden hónapban legalább 10 ezer forintot megtakarít, az év végén ötezer forintot jóváírnak a számláján.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

kamatperiódus lekötött betét befizetés megtakarítási számla malacpersely CIB kamat
Kapcsolódó cikkek