G8: erősítenék az együttműködést
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA világ vezető fejlett gazdasági hatalmait és Oroszországot tömörítő G8 pénzügyminiszterei legközelebb február 5–6. között találkoznak a soros elnökséget betöltő Kanadában – tudósított a Bloomberg hírügynökség. Jim Flaherty, kanadai pénzügyminiszter elmondta, hogy házigazdaként a legfőbb célja, hogy nyomást gyakoroljon a résztvevőkre, hogy egységesítsék a szabályozást. A miniszter szerint ez azért kiemelten fontos, mivel az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia egyeztetés nélkül új terheket vetett ki a hitelintézetekre és a banki bónuszokra, miközben a G20 vezetői szeptemberben megegyeztek, hogy együtt változtatnak a szabályozáson.
„Megpróbálunk összehangolt erőfeszítéseket tenni, és tisztázni a hatásköröket, mivel jelenleg világszerte több irányban mozognak a kormányzatok” – tette hozzá Flaherty. A miniszter két vitát kiváltó intézkedést említ. Az egyik az Obama elnök által bejelentett új adó, amellyel a pénzügyi intézményeket kívánja megadóztatni, hogy csökkentse a TARP program veszteségeit. A G8-országok abban sem értenek egyet, hogy megadóztassák-e a pénzügyi tranzakciókat: az európai kormányok támogatják ezeket az erőfeszítéseket, míg az Egyesült Államok és Kanada ellenzi ezeket.
Kanada azért kívánja ilyen határozottan csökkenteni a szabályozási különbségeket, mivel a nagy kanadai bankok vezetői azért lobbiznak a kormánynál, hogy növeljék az észak-amerikai bankrendszer átláthatóságát és biztonságát, ugyanis a kanadai bankoknak az USA bankjaival szemben nem volt szükségük állami segítségre a megfelelő tőkésítettségük miatt.


