BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tartotta magát a forint - a BUX pluszban zárt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A forint ma 270,33-as átlagot produkált az euróval szemben, vagyis egész nap tartotta az erős szintet. Az euró viszont rekord mélységeket ért el és csak délután kezdett helyre billenni.

Egy euróért a záráskor 271,04 forint adtak, a hazai deviza erős szintet tartott egész nap, bár a nap folyamán egy időre megközelítette a 272-t is. A dollár ára a záráskor 199,06 forint volt, a zöldhasú nagyjából ezen a szinten mozgott egész nap. A svájci frank 185,13 forintért kelt el, nagy mozgások itt sem történtek.

A blue chipek emelkedéssel búcsúztak a pénteki naptól, a Mol 17 090 forintért kelt el, kissé erősítve a tegnapi záráshoz képest. A Richter 40 850 forintot ért, a tegnapi zárásnál alacsonyabb szinten végzett ma. Az OTP ára 5 328 forint volt, ez szintén emelkedés az előző napi záráshoz képest. A BUX 0,3 százalékos pluszban, 20 733 ponton zárt.

Eközben az euró a Görögországgal kapcsolatos bizonytalanságok hatására kilenc hónapos mélyponton járt ma és csak délután javított kis mértékben a dollárhoz képest. Elemzők szerint az európai valuta a közeljövőben nyomás alatt marad.

Friss deviza- és részvénypiaci adatok itt

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.