Persze számos kommentár tüzeli az étert a kiskereskedelmi értékesítés kapcsán, habár az autóértékesítések nélküli havi szintű konszenzus 0,2 százalékos csökkenést vár a ma napvilágra kerülő adattól, mondván, a februári nagy havazások miatt gyengébben teljesíthetett ez a szegmens. Ugye hasonló véleményekkel hozakodtak elő múlt pénteken is a munkaerő piaci adatok kapcsán, aztán a számok mégsem ezt igazolták vissza.
Persze ebből hamar olyan interpretációk születnek, hogy akkor még inkább jobb úton halad a gazdaság talpra állása, ami ugyebár nem igaz, mivel a makroadatok összessége egyáltalán nem erről a képről tanúskodik, bár ha visszaemlékezünk az elmúlt hónapokra, gyakorlatilag azt látjuk, hogy teljesen mindegy, hogy jó-e vagy rossz egy makroadat, a részvénypiacok ez idáig emelkedéssel reagáltak.
Újra olyan kockázatvállalási hajlandóságot lehet tapasztalni a globális pénzpiacokon, mint amilyen 2007-2008-ban volt a lufi kipukkadásának idején. Mindenkit a profitéhség hajt, úgy tekintenek vissza az elmúlt másfél év viszontagságaira, mintha nem is történt volna meg, figyelmen kívül hagyják azt, hogy a fejlett államok óriási adósságállományt halmoztak fel (a lakossággal egyetemben), amit csak fájdalmas intézkedések árán lehet csak kezelni, ami derékba törheti a gazdasági talpra állásba vetett bizalmat.
Persze mindezeket most nem tükrözik vissza a részvénypiaci árfolyamok, oda csak áramlik be a pénz, mint a régi szép időkben. De úgy tűnik, hogy a baljósabb kommentárok még mindig nem elég hangosak ahhoz, hogy változást hozzon a gondolkodásban, holott fokozatosan gyűlnek a sötét fellegek a világgazdaság egén. A politikusok foggal-körömmel ragaszkodnak a régi sémákhoz, csak a növekedést tartják elfogadható útnak, és nem tudnak hosszú távú döntéseket hozni, csak a rövid távú, szavazatmaximalizáló lépések lebegnek a szemük előtt. Már rég meg kellett volna reformálni a pénzügyi rendszert is, de csak a halogatást látni, nem mer hozzányúlni senki.
