BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A "mégis tartjuk a hiánycélt" nyilatkozat nem elég a jó piaci hangulathoz

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 296,77 pontos csökkenéssel, 20.992,16 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 1,39 százalékkal gyengült.

Folytatódhat az esés a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn, mivel a nemzetközi befektetői hangulat továbbra is pesszimista - vélték az MTI által megkérdezett részvénypiaci elemzők hétfőn.

A CIB Bank hétfői elemzése alapján elsősorban a nemzetközi hangulat határozhatja meg a hétfői magyar kereskedés irányát, amit az esetleges újabb kormányzati bejelentések is befolyásolhatnak.

A CIB Bank elemzői rámutattak: egyelőre úgy tűnik, a piacok nem elégedtek meg a korrekció jelenlegi mértékével, mivel az európai határidős indexek további egy százalékos mínuszban állnak, az amerikai határidős mutató is mínuszos, és a japán index is több mint 3 százalékot veszített már hétfőn az értékéből.

Friss deviza- és részvénypiaci adatok itt

Kiemelték: Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter hétfő reggel bejelentette, hogy a 3,8 százalékos költségvetési hiányt mindenképp tartani kívánja a kormány a 3 éves adócsökkentési program mellett, így kiderülhet, hogy ez elég lesz-e arra, hogy jóvátegye a múlt héten elszenvedett bizalomvesztést a piac részéről. A CIB szerint a bejelentés ellenére a befektetők valószínűleg továbbra is gazdaságpolitikai konkrétumokat, számszerűsített döntéseket követelnek majd.

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: nem várható, hogy hétfőn pozitív hangulatba kerülnének a nemzetközi piacok, ezért a kormány nem tudja majd olyan könnyen helyreállítani a magyar piaci hangulatot egy "mégis tartjuk a hiánycélt" nyilatkozattal, mint ahogy azt elrontani sikerült csütörtök-pénteken a csőd emlegetésével.

A szakértő ennek ellenére úgy vélte, hogy a magyar börze talán megúszhatja az "újabb vérfürdőt", mivel a kormánynak a lokális hangulatra nagyobb a hatása, és a forint euróval szembeni árfolyama sem gyengült tovább.

Az elemző szerint, ha a nemzetközi piacokon ismét eluralkodna az optimizmus, akkor a Budapesti Értéktőzsdén is nagy felpattanás jöhetne, addig viszont félő, hogy egy újabb esés határozza majd meg a magyar börze kereskedését.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 734,86 pontos, 3,34 százalékos csökkenéssel, 21.288,93 ponton zárt pénteken.

MTI Eco-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.