Pénz- és tőkepiac

A 10 legnépszerűbb befektetési tipp

Az év elején adott tíz legnépszerűbb befektetési tippet elemezték szakértők. Voltak olyanok, amelyeken valósban sokat lehetett keresni, másokon viszont veszítettek, akik megfogadták őket. Jó tanácsok persze most is vannak a következő hónapokra.

Multicégek részvényei

A MarketWatch gazdasági portál egyik javaslata az év elején az volt, hogy a befektetők vásároljanak olyan amerikai cégek részvényeiből, amelyek komoly nemzetközi piaccal rendelkeznek, így profitálhatnak a világgazdaság fellendüléséből. Rosszul jár viszont, aki megfogadta a tanácsot, az eurózóna adósságválsága és a gazdasági növekedéssel kapcsolatos aggodalmak még a stabil termékpalettával és jó értékesítési mutatókkal rendelkező cégekkel kapcsolatos várakozásokat is kisiklatták. Ennek köszönhető, hogy az S&P 500-as index, amelyben a cégek árbevételének fele külföldről származik, 12 százalékot esett áprilisi lokális csúcsáról, az év eleje óta pedig 4 százalékos mínuszban áll.

David Bianco, a Bank of America Merrill Lynch részvénystratégája úgy véli, a nemzetközi operációkon még mindig magasabb a profitmarzs, mint az amerikaiakon. A szakember ezért optimista az úgynevezett „nagy” cégekkel kapcsolatban, vagyis azokkal szemben, amelyek nagy kapitalizációjúak és jelen vannak a nemzetközi porondon is. 

helyett osztalékpapírok

Az alacsony kötvénypiaci hozamok felkeltették az érdeklődést a magas osztalékot fizető cégek részvényei iránt. Az ilyen papírokba fektető részvényalapok a Lipper adatai szerint 2,3 százalékot veszítettek az év eleje óta, ami mintegy egy százalékponttal jobb teljesítmény annál, amit az S&P 500 elért.

A befektetők persze ezzel sem lehetnek elégedettek. Mindazonáltal a szakértők továbbra is úgy vélik, a magas valamelyes védelmet nyújt a piaci sokkok ellen, és nagyon sok olyan részvényt találni, amelyek osztalékhozama meghaladja a tízéves amerikai államkötvény hozamát. Ezek közül olyan cégeket érdemes választani, amelyek hosszú távon növelték az osztalék mértékét, ez ugyanis stabil üzletmenetre utal. A legmagasabb hozamú papírok viszont veszélyesek lehetnek, problémákra utalhatnak - figyelmeztet a MarketWatch, amely egyebek mellett az Intel, a Kraft, a McDonald''s, az Exxon Mobil, a Procter&Gamble, a Johnson&Johnson és a Coca-Cola papírjait ajánlja a befektetőknek. 

Nagy kapitalizációjú index-alapok

Ezekben sem lehetett nagy öröme a befektetőknek az idén. A nagy kapitalizációjú növekedési alapok 5,2 százalékot, az úgynevezett value-alapok, vagyis értékeltség alapján befektető konstrukciók pedig 3,6 százalékos estek az idén. Ezeknél a papíroknál a jövő is borús. Az S&P 500-at 1110 pontra várják az év végére, vagyis 3 százalékos emelkedést jósolnak még neki. Ilyen körülmények között pedig valószínűleg még nem érdemes bevásárolni ezen a piacon. 

Technológiai részvények

A technológiai részvényeket is „rövidre zárták” az idén. Az ilyen papírokban erős Nasdaq 13 százalékot esett az áprilisi csúcs óta, januártól pedig 3 százalékos mínuszban van. A technológiai témájú befektetési alapok még rosszabbul teljesítenek, 4 százalékot buktak az év elejétől. Pedig tavaly még ez a szektor lett a legjobban teljesítő ágazat az amerikai tőzsdéken, és bár sok pénzt kivettek belőle, a varázsa még mindig nem szűnt meg.

Az olyan technológiai cégek, amelyeknek jó a mérlegük, nagy a készpénzállományuk, ott vannak az S&P 500-ban és jó a jövedelmezőségük, továbbra is jobb fundamentumokkal rendelkeznek, mint a gazdasági ciklusokra érzékeny iparágak vállalatai - állítják az RBC Capital elemzői. A cég által ajánlott részvények között megtalálható egyebek mellett az Intel, a Cisco, a NetApp és az IBM is. 

Energia-szektor

Ez az iparág az idén nagyon megkapta a magáét. A kínai kereslet gyengülésével kapcsolatos aggodalmak lejtőre küldték a szektort. Az Energy Select Sector ETF 7,4 százalékot süllyedt az év eleje óta, az iparági befektetési alapok több mint 10 százalékot estek. Ez azonban az alulértékelt papírokat kereső befektetők számára éppenséggel akár jól is jöhet. Az ilyen alapot kezelő Don Wordell például portfóliója 15 százalékát tette most át energetikai részvényekbe.

Nehézipar

Az előzőekhez képest ez a szektor viszonylag ellenálló volt a tőzsdei esések idején is. Az iparág teljesítményét mérő benchmark ETF, az Industrial Select Sector csaknem 3 százalékot emelkedett az év elejétől, miközben egy másik szintén nehézipari ETF , a Vanguard Industrials 1,6 százalékos pluszban van. A jövőben is pozitív fejlemények várhatók a nehéziparban. Ed Yardeni, a Yardeni Research vezető befektetési stratégája a cégektől javuló jövedelmezőséget vár az év hátralévő részében, a részvények árazását pedig továbbra is vonzónak tartja. 

Összeolvadások

2010-ben 8 százalékkal nőtt világszerte az egyesülések és akvizíciók mennyisége az egy évvel korábbihoz képest, ráadásul az 500 millió dollárnál nagyobb értékű ügyletek száma pedig 2007 óta nem látott szintekre emelkedett. Ezt a témát a jövőben is kihasználhatják a befektetők - állítják a szakértők, a komoly készpénztartalékkal rendelkező cégek ugyanis folyamatosan keresik a felvásárolható célpontokat világszerte.

Dollár

A zöldhasún is sokat lehetett keresni az idén, még az amerikaiaknak is. A dollár erősödésén nyerő benchmark PowerShares DB US Dollars 6 százalékot szedett magára az idén. A történetnek pedig nincs vége. Amíg a befektetők ódzkodnak a kockázattól, a dollár erősödni fog - állítja a Neuberger and Bergman. A dollár legfőbb előnye az euróhoz képest az lehet, hogy az amerikai gazdaság lényegesen dinamikusabb, könnyebben tud alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, mint az európai. 

Kerülendő kötvények

A legrosszabb befektetési tanács, amit az év elején adtak a hosszú amerikai állampapíroktól való óvakodás volt. A 15 évesnél hosszabb kincstárjegyek bizonyultak ugyanis eddig az idei év egyik legjobb befektetésének Amerikában, mintegy 13 százalékot lehetett rajtuk keresni, a hosszú kötvényeken pedig még ennél is nagyobb nyereség keletkezett. Egyes szakemberek szerint még mindig nem késő beszállni a kötvénypiacba, a növekedési és inflációs kilátások miatt ugyanis ezek a papírok még mindig nem számítanak túlértékeltnek. 

Feltörekvő piaci szolgáltatók

Az év elején még ez volt a sláger, mostanra azonban a lelkesedés alábbhagyott. A feltörekvő piaci részvényekbe invesztáló alapok ugyanis csaknem 3 százalékot estek január óta. A szolgáltató cégek más szektorokkal szemben vonzóbbak és kiszámíthatóbbak befektetési szempontból. Az ajánlott cégek között van a China Life Insurance, a Taiwan Semiconductor Manufacturing, a Nike és a Mead Johnson Nutrition Company is, ezek a kínai társadalom növekvő jövedelméből profitálhatnak.

befektetések osztalékpapírok technológiai részvények MarketWatch yardeni Részvénypiacok befektetési tipp ETF
Kapcsolódó cikkek