Egy hónapos mélypont után kászálódnak a részvények
Ám a globális gazdasági élénkülés miatti aggodalmak a napokban közzétett nyomasztó gazdasági adatok nyomán valószínűleg határt szabnak a növekedésnek – jelenti a Reuters. Hétfő reggel a vezető európai részvényeket tömörítő FTSEeurofirst 300 FTEU3 index 0,5 százalékkal emelkedett és 974,44 pontot mutatott.
Az előző tőzsdenapon záráskor 0,1 százalékkal emelkedett, ám a legrosszabb heti teljesítményt mutatta május 21. óta. A legnagyobb nyertesek közé tartoztak a bankok, így a Lloyds, a BNP Paribas, valamint a Credit Agricole. Ezek részvényeinek jegyzése 0,8-1,4 százalékkal emelkedett. Az amerikai piacok hétfőn zárva tartanak a nemzeti ünnepnap miatt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 102,67 pontos emelkedéssel, 21.234,97 ponton nyitott hétfőn. A legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 0,49 százalékkal erősödött. Balásy Zsolt, a Concorde elemzője emlékeztetett rá, hogy hónapok óta a leggyengébb hetet zárták a világ tőzsdéi, azonban a magyar piac a nagy esést megúszta, ami a korábbi alulteljesítésnek tudható be.
Úgy véli, ez arra utalhat: ha a világban jön egy kis fellélegzés, akkor abban a BÉT is részt vehet. Nagy fellélegzésre azonban hétfőn még nem lehet számítani, mivel Amerika zárva, így egy csendes plusz nulla várható a kora reggeli indikációk alapján.


