Forint, BUX: ma jobban indul a nap
A tegnapi 292-es mélypont után ma reggelre az euró jegyzésára ismét 290 forint alá süllyedt, negyed tíkor egy euróért már csak 289,71 forintot kértek a bankközi devizapiacon.
A dollár jegyzésára ugyanekkor 223,50 forinton, a svájci franké 211,97 forinton állt. A feltörekvő piaci devizák számára egyébként jó hír, hogy óvatos optimizmus uralkodik a nemzetközi tőkepiacokon, az amerikai és az ázsiai tőzsdék összességében biztató képet mutatnak. A bizakodás hatására bő két hónapos csúcsára erősödött az euró a dollárral szemben.
A délután folyamán a tengerentúlon fontos adatok látnak napvilágot, megjelenik a legfrissebb amerikai lakáspiaci jelentés, amely alapvetően befolyásolhatja a befektetők kockázatvállalási hajlandóságát és így a feltörekvő piaci devizák, többek között a forint erejét. Továbbá ma jelenik meg több amerikai nagyvállalat második negyedéves gyorsjelentése: így a tengeren túli tőzsdenyitás előtt teszik közzé többek között a Goldman és a Johnson & Johnson, zárás után pedig az Apple aktuális számait.
Emelkedés bontakozott ki ma reggel az ázsiai tőzsdék többségén is, egyedül a tegnap zárva tartó japán részvénypiac esik. A pozitív hangulat annak köszönhető, hogy egyes spekulációk szerint Kína némileg visszafoghatja a megszorító intézkedéseket.
A tegnapi gyengélkedés után kedd reggel 1 százalékos pluszban nyitott a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. Majd a BUX nem sokkal később már 1,3 százalékkal kúszott a tegnapi zárószint fölé. A nyugat-európai tőzsdék is felfelé vették az irányt ma reggel. A hazai vezető részvények közül a tegnap nagyot eső OTP az élen halad, a bankpapírok 2 százalék feletti pluszban tartózkodnak. A többiek közül a MOL 1 százalék körül, a Magyar Telekom 1,3, a Richter pedig 1,6 százalékot erősödött.


