BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Éles verseny várható a kötelezők piacán

Szűkült a biztosítók mozgástere a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) piacán, ezért minden eddiginél kiélezettebb díjversenyre lehet számítani – mondta Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) a főtitkára a szervezet tegnapi sajtótájékoztatóján. A tisztességes verseny természetesen az ügyfelek érdekeit szolgálja, de a nyomott díjszint veszélyeket is rejthet magában, hiszen a kgfb-hez kapcsolódóan nagyon komoly szolgáltatási feladataik is vannak a biztosítóknak, amelyek teljesítéséhez a beszedett díjak adják a fedezetet.

Az idei év legfontosabb újdonsága a kgfb-piacon, hogy a korábbi lökettérfogat alapján kalkulált díjakat felváltják a kilowattalapú tarifák, ez a számítás egyébként a Mabisz szerint jobban igazodik a kockázatokhoz. Összesen hat kategóriát különböztetnek majd meg a biztosítók, a legalacsonyabba a 37 kilowatt alatti teljesítményű autók tartoznak majd, a legmagasabba a 180 kilowatt fölöttiek. Újdonság a kampányban, hogy az idén már a Mabisz honlapján is elérhető lesz egy a tarifákat összehasonlító program, amely az egyes biztosítók honlapjára irányítja majd a biztosítást kiválasztó ügyfeleket.

Tavaly csaknem 1,5 millióan váltottak a kgfb-kampány során. Csermely Tibor, a Groupama Garancia ügyvezető igazgatója szerint az idén sem lesz ez másként. A Groupama azonban reméli, a díjak mellett egyre inkább a szolgáltatás minősége is fontossá válik az ügyfelek számára. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.