Pénz- és tőkepiac

Az ideinél olcsóbb kötelező már nem lesz

A biztosítótársaságok egyöntetű véleménye, hogy a kötelező díjak elérték azt az átlagos szintet, ahonnan már csak felfelé vezet az út. Egyesek közülük már várható csődökről, a kárrendezés színvonalának elkerülhetetlen csökkenéséről, mások a tulajdonosaik profithoz fűződő érdekeiről beszélnek, mely nem engedi meg a veszteséges működést. Abban azonban minden társaság egyetért, hogy a díjak jövőre emelkedésbe kezdenek. A Biztosítás.hu hazai biztosítókhoz intézett körkérdéséből kiderül, mire számítanak az egyes társaságok.

Néhány nap és véget ér az idei kampány, mely az eddigi legalacsonyabb átlagdíjat hozta el a váltóknak. A 17 ezer forint alatti éves átlagdíj még az elmúlt évi 25 ezer Ft-os rekordnál is több, mint 30%-kal alacsonyabb díjat hozott.

A biztosítók szerint itt vége is a kötelező díjcsökkentésnek.  Az idén mintegy 129 milliárd forintos díjbevételt produkáló kötelező piac ugyanis várhatóan 100 milliárd alá csökken a mostani gyilkos kampánynak köszönhetően. Mindez a bankadóval megfejelve minden bizonnyal veszteséget jelent majd a kötelező piac szereplőinek.

Az egyes biztosítók véleményét a Biztosítás.hu által készített kutatásból ismerhetjük meg:

Nem vállalhatóak a veszteségek

Jákfalvi Zoltán - a Generali Biztosító gépjármű üzletági igazgatója - szerint a biztosítótársaságok tulajdonosai nem  fogadják majd el a kötelező üzletág veszteségessé válását, ami a díjak kis mértékű jövő évi emelkedését vetíti előre. Ugyanezen a véleményen van és a váltók számának csökkenését várja Flamich Gábor - a Signal Biztosító gépjármű biztosítási igazgatója - is, aki szerint a veszteségek miatt több olyan biztosítótársaság is kivonul majd a kötelező piacról, aki korábban a kötelező biztosításra alapozta működését.

Az idei kampány nyertesének számító társaságok közül a K&H nevében nyilatkozó Kaszab Attila a díjak stagnálására és kis mértékű emelésre számít jövőre, de szerinte mindez nagyban függ - az elmúlt években csökkenő gyakoriságú - személyi sérüléssel járó károk alakulásától.

Csermely Tibor a Groupama-Garancia Biztosító ügyvezetője szerint a díjcsökkenés miatt biztosan romló kárhányadok mellett nem hagyható figyelmen kívül a szektort terhelő különadók súlya sem. Csermely szerint a biztosítók által fizetendő "bankadó", tűzadó, kártalanítási alap és központi nyilvántartási hozzájárulás mellett az üzletág nem lehet profitábilis. Tóth Sándor, a KÖBE gépjármű főnöke szerint, ha az üzemanyag fogyasztás és az ezzel együtt járó gépjárműhasználat nem csökken tovább, a biztosítók mindannyian díjat lesznek kénytelenek emelni.

 Az AEGON és az Uniqa üzletágvezetői is egyértelműen díjemelkedést várnak. Gulyás István, az Uniqa igazgatója szerint ez idén a vállalti flották esetében már be is bekövetkezett. Az Aegon nevében nyilatkozó Papp Lászlóné véleménye szerint a flották után jövőre a lakossági személygépjárművek díja is emelkedni fog. Az Aegon csak azon biztosítók esetében tudja elképzelni a díjak emelkedésének elmaradását, ahol a biztosító más termékeket is el tud adni kötelezős ügyfeleinek.      

A felmérést készítő Biztosítás.hu szerint nem kell ugyanakkor attól tartani, hogy a díjcsökkenés végével a kárrendezés színvonalának romlása kezdődne el. Az alkusz szerint a társaságok nem engedhetik meg maguknak, hogy az árak után a jövőben a szolgáltatásokat összehasonlító ügyfelek rossz tapasztalatokat szerezzenek velük kapcsolatban. Rácz István, a Biztosítás.hu ügyvezetője szerint nem lesz meglepő, ha jövőre csak néhány százezer kötelezőt váltó lesz, és az autósoknak a spórolás helyett azt kell keresgélniük, melyik biztosító emel kevesebbet a díjakon.

biztosítók kötelező díjak kárrendezés
Kapcsolódó cikkek