Marad a hidegfront?
A Reuters Jeffiries CRB index a hetet ugyan 1,6 százalékos eséssel zárt, értéke azonban az egész évre vetítve 5,5 százalékkal gyarapodott. A különböző áruféleségek az általános korrekciót eltérő teljesítménnyel lereagálva igyekeztek maguk mögé utasítani.
A WTI nyersolaj árfolyama az elmúlt hét elején 84,5 alá süllyedt, miközben magához tért a dollár, és a részvénypiacokon kereskedők nekiláttak a nyereség realizálásának. A legutóbbi korrekciót kiváltó tényezők közül az egyik a spekuláció volt, amely szerint Kína újabb kamatemeléssel próbálja majd az inflációt kordában tartani, ezt egészítette ki az írországi helyzet. A piac azonban az októberi támaszt megtartva a 80-85 dolláros tartományban oldalazott.
A WTI nyersolaj spekulatív hosszú pozíciója korábban nem látott magasságba szökött, ami ékesen bizonyítja, hogy a piac általában bízik a gazdasági fellendülésben, és arra számít, hogy Kína további szigorításai csupán érintőleges lassulást hoznak. Az elmúlt héten feszültebbé vált a helyzet a kereslet-kínálati fronton, ami nem csoda, hiszen közelít a tél, és az Egyesült Államok nyersolaj készletei apadozva közelítenek az ötéves átlag felé.
Rövidtávon még mindig az a legnagyobb kockázat, hogy az év vége előtt befut-e a pozíciózárás újabb hulláma, mert sok pozíció a legutóbbi korrekcióra fittyet hányva továbbra nagyon magas szinten áll. A piacon még mindig kevés a dollár, és ha a dollárindex 79,6 fölé kerül, akkor a zöldhasú akár tovább is erősödhet.
A néhány hete oldalazó földgázárfolyam az elmúlt héten erőteljesen meglódult, mert a következő hetekre jelzett jóval hidegebb időjárás miatt a piacon beindult a short pozíciók fedezése. A jövő dönti el hogy marad-e a hidegfront, és végül sikerül-e a gáz front-havi árfolyamát a 3,75-től 4,25-ig terjedő tartományból kimozdítani.
Az arany a közelmúlt 6,7%-nyi korrekciója után elkezdett finoman felfelé kapaszkodni, az ezüst viszont 14,7%-os korrekció után vett fordulatot, és ismét a korábbi csúcsokat rohamozza. A kommentátorok és az elemzők még mindig dicshimnuszokat zengenek a nemesfémek piacáról, és arról, mennyire alkalmas a gazdasági bizonytalanságok fedezésére. A rövidtávon kereskedőknek és a befektetőknek azonban szemmel kell tartaniuk a dollár erősödését, amely az év vége felé gyengítheti a nemesfém árfolyamok támaszát.
A múlt hét kedd óta jelentősen csökkent az aranyban és az ezüstben spekulatív céllal elfoglalt hosszú pozíciók állománya, ami arra utal, hogy a második mennyiségi könnyítés előtti vételi pozíciók zöme kikerült a piacról. Emiatt aztán mindkét fém a magasabb régiók felé veheti az irányt, ahogy azt az elmúlt néhány nap is mutatta.


