BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Négy biztosító tarol eddig a kötelező-kampányban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az eddig megkötött 2011-es kgfb-biztosítások közel 80 százalékát az Astra, az Allianz, a KÖBE és a K&H biztosítók viszik.

A pba.hu online alkuszcég tarifálóját az elmúlt 3 napban közel kétszázezren látogatták meg, az itt megvalósult első 5000 kötelező gépjármű felelősség biztosítás kötés adatainak elemzéséből kiderül, hogy a 2011 KGFB piac közel nyolctizedét a K&H, az Allianz – főként visszatérő ügyfeleivel – az Astra és a KÖBE biztosítók viszik. A kötelező mellett egyre inkább figyelnek a látogatók a Casco ajánlatokra, melyet minden tizedik KGFB mellé kötnek is. A tarifálások azonban megtévesztőek lehetnek, ha nem mindenre kiterjedően válaszolják meg az ügyfelek a feltett kérdéseket – hangzik a pba.hu vezető szakértője intelme.
 
Díjkalkuláció, árgarancia

A 2011-es kampány eddigi tapasztalatai alapján az átlagdíj a tavalyi kampány 24 ezer Ft-osához képest 30 százalékkal, 17 ezer Ft-ra csökkent, amely a biztosítónkénti kedvezményeknek - visszatérő ügyfél, együttkötés, gyermekkedvezmény, egyösszegű éves díjfizetés és bónus-malus fokozat, stb. - köszönhető. Ez utóbbinál a pba.hu vezető szakértője, Bancsó Tamás felhívja a figyelmet, hogy az elmúlt két-három évben okozott káresemények, balesetek igen komoly súllyal esnek a latba a biztosítási díj számításánál, azaz ha a tarifáló program csak bónus-malus besorolásra figyel az ügyfél, és nem veszi figyelembe az elmúlt évek káreseményeire vonatkozó kérdéseket, akkor elképzelhető, hogy a tényleges szerződéskötéskor a választott biztosító akár többszörösére is emelheti az ügyfél által megadott alapján kiszámított éves biztosítási díjat. A pba.hu oldalon erre  különösen figyelünk, és a tarifálást meghatározó káreseményekre egyértelműen rákérdezünk. Ezzel szeretnénk elérni, hogy a nálunk szerződést kötő ügyfelek maradéktalanul elégettek legyenek a pba.hu szolgáltatásaival.

Fontos, hogy az online kgfb kötéskor vigyázzunk az apró betűs részekkel, mert a kedvező díj felett érzett korai örömöt, megkeseríthet egy esteleges későbbi korrekció. 

Az alkuszcég várakozásának megfelelően növekszik a casco biztosítást kötő ügyfelek száma is, amiből azt a következtetést lehet levonni, hogy egyre inkább a "gépjárműbiztosítás" - kgfb és casco szerződés együttes kötése - fontossága is előtérbe kerül a szerződést kötők között.

Tartják magukat a kgfb-árak: a cascóval együtt olcsóbb lehet

Legtöbbet az 1,4 es 110kw-al futó budapesti járműveken spórolhatunk

Legjobban azok az autósok jártak az új kötelező díjszámítással – hengerűrtartalom helyett motorteljesítmény az elsődleges tarifálási paraméter - 1398 ccm - 110 kW személygépkocsival közlekednek, hisz ők vidéken 77% míg Budapesten 86%al kevesebbet fizetnek 2011-ben. Az új tarifák vidéken és Budapesten átlagban 60%-kal kedvezőbbek

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.