A pénzügyi szervezetek szeptember 30-ig készítették el a teljes fizetendő „bankadóról” szóló bevallásukat, ezzel egyidejűleg az éves első felének befizetését is teljesítették. A különadó második részletének befizetési határideje december 10-e volt.
Az NGM közleménye szerint a pénzügyi szervezetek meghatározó része fegyelmezett kötelezettségteljesítésével jelentősen hozzájárult Magyarország 2010. évi 3,8 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánycéljának eléréséhez.
A bankadó miatt két nagyobb kereskedelmi bank is jelentős létszámleépítést jelentett be a napokban. Az Erste Bank 181, a K&H Bank 215 fős létszámcsökkentést irányzott elő. Több hitelintézet már korábban szűkítette apparátusát.
A most vállalt „moratórium” egyáltalán nem önkéntes jellegű. A legtöbb piaci szereplő ugyanis már a nyáron felülvizsgálta a lakossági számlavezetésre vonatkozó kondíciókat és árat emelt.