1 dollárról 1,75 millióra emelték a Citi-vezér fizetését
"Az igazgatótanács nagyon elégedett azokkal az eredményekkel, amelyeket a bank Vikram vezetésével ért el" - indokolta az igazgatótanács főnöke, Richard Parsons a fizetésemelést. Pandit a céget visszavezette a nyereséges pályára. Ezért a fizetésemelést nagyon is megérdemelte - mondta Parsons a Die Presse szerint.
A Citigroup korábban a New York-i pénzvilág büszkesége volt. A világ egyik legnagyobb bankja azonban a válság idején óriási veszteségeket szenvedett el az amerikai jelzálogpiacon és ezért az adófizetők 45 milliárd dollárjával kellett az összeomlástól megmenteni.
Az indiai származású Pandit 2007 végén vette át a bank irányítását és radikálisan lemetszette a problematikus ágazatokat, több tízezer munkahelyet szüntetett meg. A gazdasági élénkülés segítségével ikerült a Citigroupot ismét nyereségessé tenni és az állami hiteleket visszafizetni. A bank az elmúlt évben 10,6 milliárd dolláros nyereségre tett szert, de az utolsó negyedév mégis csalódást keltő volt.


