Pénz- és tőkepiac

Egy betét, két tulajdonos - Ezt találták a Jógazdánál

Az előírtnak nem megfelelő nyilvántartások nehezítették az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) kártalanító munkáját a január elején felfüggesztett Jógazda Takarékszövetkezet befagyott betéteinek kifizetése során.

Nagyon nehéz körülmények között sikerült 20 munkanap alatt kártalanítania az OBA-nak a Jógazda Takarékszövetkezet betéteseit és számlavezető ügyfeleit – mondta sajtótájékoztatóján Fekete-Győr András, az OBA ügyvezető igazgatója. A Takarékszövetkezet ugyanis nem tartotta nyilván számítógépes rendszerében a betétek kamatait és előfordult, hogy egy betétnek két tulajdonosát is nyilvántartották. Az OBA ezért csak jelentős többletmunkával tudta határidőre teljesíteni feladatát.

Fekete-Győr András a Világgazdaság érdeklődésére elmondta: a hiányosságok miatt legalább 40-50 százalékkal több munkaidőt kellett fordítaniuk feladatukra és a 16-20 millió forintos adminisztrációs költségek kétharmadát is a hiányosságok miatt kellett elkölteni.

Az OBA ügyvezetője szerint az eset tanulsága, hogy az ügyfeleknek érdekük adataikat bejelenteni annál a hitelintézetnél, ahol számlájukat vezetik. Emellett az OBA igazgatósági határozattal kötelezte a pénzintézeteket, hogy évente egyszer beszámoljanak a konszolidált, biztosított betéti állományokról és az ügyfelek legalább évente egyszer tájékozódhassanak arról, mennyi betétük biztosított.

Az OBA ügyvezetője elmondta, hogy a Jógazdánál 9,8 milliárd forint biztosított betét volt, melyből 8,8 milliárd forintot kifizettek a tulajdonosoknak és még kevesebb mint 300 millió forintot fizetnek azoknak, ahol a betétes személyét még nem sikerült egyértelműen azonosítani. Az eddig kártalanított ügyfelek száma 5 313, a még kártalanítandóké pedig126.

Fekete-Győr András arról is beszélt, hogy az OBA vagyona jelenleg a biztosított betéteknek mintegy 1,1 százalékát teszi ki. Ezt az arányt várhatóan hamarosan 1,5 százalékra kell növelni. Így már idén 0,02 százalékról 0,06 százalékra növelte az OBA a betétek után fizetett díjat és ezt a jövőben tovább emelheti.

Egy kis takarékszövetkezet nagy kárt okozott a betétbiztosítási alapnak és a takarékszövetkezetek összességének – mondta Varga Antal, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) ügyvezetője. Szerinte az OBA-nál anyagi kár, a takarékszövetkezeteknél erkölcsi kár keletkezett. Az ügyvezető szerint a hasonló esetek elkerülése érdekében valamennyi takarékszövetkezetnek csatlakoznia kellene egy olyan integrációhoz, ami mögött egy olyan, komoly pénzügyi alap áll, amely meg tudja előzni a problémákat. Az OTSZ már háromszor javasolta, hogy a 2003-ban megszüntetett kötelező tagságot állítsák vissza és most is ezt javasolja. Az ügyvezető szerint idén erre nyitottak a jogalkotók.

OBA Országos Takarékszövetkezeti Szövetség Országos Betétbiztosítási Alap takarékszövetkezet jógazda
Kapcsolódó cikkek