Stressz teszt - Nemsokára lesz, de fogalmunk sincs, milyen
Az európai bankfelügyelet mai közleményéből mindössze annyi derül ki, hogy a hamarosan megkezdődő stressz teszt a teljes európai bankpiac 60 százalékát fedi le. Az viszont még mindig nem derült ki, hogy pontosan mely pénzintézeteket érinti majd a vizsgálat, és azt sem tudni, hogy milyen tőkekövetelményeket támaszt Brüsszel, holott a feltételeket egy hónap múlva nyilvánosságra kell hozni.
A múlt évben 91 pénzintézetet tesztelt az európai bankfelügyelet, a Bloomberg birtokába került dokumentumok szerint a mostani ellenőrzés 88 bankot érint majd, amelyek között nem szerepel az ír bankválságot elindító, a csőd szélére került Anglo Irish Bank. Egy pénzügyi szabályozásra szakosodó jogász szerint elképzelhető, hogy az információhiány oka az, hogy a döntéseknek a nemzeti pénzügyi hatóságoknál kell megszületniük, az illetékesek pedig még nem juttatták el javaslataikat az európai felügyeleti szervhez.
A tervek szerint mindenesetre ezúttal megvizsgálják azt is, hogy az adott bank milyen szinten kitett a bajban lévő uniós tagországoknak az államkötvényeken keresztül. Farkas Ádám, az európai bankfelügyelet vezetője tegnap az Európai Parlament illetékes bizottságának nyilatkozva leszögezte, hogy a hitelesség érdekében javasolni fogja az államkötvény portfóliók vizsgálatát.
Az Európai Központi Bank stressz teszttel kapcsolatos áttekintése előre meghatározza az eurózóna tagországok kötvényeihez köthető veszteségeket. Eszerint a legnagyobb, 19,8 százalékos mínuszt könyvelnek el a portugál, 17,1 százalékot a görög és 14,6 százalékot a spanyol állampapírok után. A tesztek során emellett az eurózóna gazdaságának 0,5 százalékos zsugorodását, és a rövid távú banki keresztfinanszírozás 125 bázispontos emelkedését prognosztizálják.


