Nem csak az autóvezetők, de a bányavállalatok is megszenvedik a jelenleg egekben lévő üzemanyagárakat. Minden cent drágulás az olajárban csökkenti a bányák nyereségét, feltéve, hogy ezzel egy időben nem emelkedik a kitermelt nyersanyag ára is, legyen szó aranyról, ezüstről, rézről vagy bármely más ásványi nyersanyagról. Hogy az emelkedő olajárak milyen mértékben jelennek meg a kitermelés költségei között, az függ az egyes bányák művelési módjától is.
A külszíni fejtés általában jóval költséghatékonyabb technológia, mint amikor egy mélyműveléses bányában kivájt tárókon és aknákon keresztül kell a hasznosítható nyersanyag közelébe férkőzni. A világ legmélyebb mélyművelésű aranybányái egyébként a Dél-Afrikai Köztársaságban találhatóak, ahol a Föld felszíne alatt csaknem 4000 méter mélységben zajlik már a kitermelés, de a világ egyik legnagyobb aranytermelője, az AngloGold Ashanti kész akár még 5000 méterig is lehatolni.
Az üzemanyagok drágulása egyfelől a dízellel meghajtott gépek és szállítójárművek tekintetében jelent fontos költségtényezőt, egy további szempont azonban még az áramellátás kérdése. Az aranybányák jellemzően a kiépült, modern infrastruktúráktól távol helyezkednek el, ahol nem áll rendelkezésre villanyáram csak úgy a konnektorból. Ehelyett az áramfejlesztés költséges üzemeltetésű dízelgenerátorokkal történik, ami ahhoz vezet, hogy a termelési költségek nagyjából 30%-át maguk az energiaköltségek teszik ki.
Nem véletlen tehát, hogy az üzemanyagárak nem hagyják hidegen a bányavállalatokat sem, és egy pillantás az egyes konszernek mérlegadataira elárulja azt is, hogy az utóbbi években milyen jelentősen megnövekedtek az ágazat termelési költségei. Az elmúlt 10 évben a kitermelést végző cégek kiadásai átlagosan 14 százalékkal növekedtek évről évre, aminek viszont csak a töredéke magyarázható az inflációval. Így az arany világpiaci árának növekedése nem feltétlenül eredményezett extraprofitot a bányák számára, hiszen a magasabb üzemeltetési költségek jóformán kompenzálták az árfolyam növekedését.
Egy még további szempont, ami a költséghatékonyság leromlását okozza, a bányák egyre csökkenő termelési hozama. Szakértők szerint a történelem során az emberiség eddig közel 20000 helyszínen ásott már az arany után, így egyre csökken az olyan lelőhelyek száma, ahol még gazdaságosan kiaknázható a földkéregben előforduló nemesfém. Ugyanakkor óriási a kitermelés üteme, hiszen manapság a világszerte mindössze két év alatt bányászott aranymennyiség annyi, mint amennyit az egész középkorban egy évezred alatt hoztak felszínre az emberek.
Napjaink aranybányáiban egy tonna kőzetből átlagosan 1,2 gramm arany nyerhető ki. 2004-ben ez az átlag még 1,7 gramm volt. 60 évvel korábban pedig még egy bányatársaság sem hajolt volna le ilyen csekélyke hozamért, hiszen akkoriban átlagosan akár 12 gramm aranyat is tartalmazhatott 1 tonna kitermelésre érdemesnek minősített kőzet. Az ilyen magas hozamú lelőhelyek azonban mára javarészt kimerültek, minek köszönhetően egy uncia arany előállításának költsége jelenleg meghaladja az átlagosan 900 dollárt is.
Sőt, számos bánya üzemel a világban, amelyek határköltsége már 1.000 dollár/uncia felett található. Ez azt jelenti, hogy egy ez alá csökkenő aranyár esetén ezek a bányák azonnal leállítanák a termelésüket, ezzel csökkenő kínálatot idézve elő, ami viszont változatlan mértékű kereslet mellett az árak esését megállítaná, majd ismét emelkedésbe fordítaná.
Miután a termelési költségek a jövőben is minden kétséget kizáróan emelkedni fognak, már csak ebből kifolyólag is emelkednie kell az arany árfolyamának, máskülönben a piac által aktuálisan felvett 2.500 tonnás éves termelési kapacitás nem lesz fenntartható. Egy az elmúlt évtized ágazati költségnövekedéséhez képes szerény, mindössze 10 százalékos drágulási rátával kalkulálva, reális jövőképnek tűnik, hogy 2015-ben egy uncia arany előállításának bekerülése átlagosan elérheti már akár az 1500 dollárt is. Ahhoz, hogy a bányavállalatok még akkor is gazdaságosan tudjanak működni, legalább 2.000 dollár fölé kéne emelkednie a sárga nemesfém árfolyamának.
