Viszik, mint a cukrot
Ennek is köszönhető, hogy az ÁKK végül a hároméves kötvénynél a délelőtti aukción 30 milliárd, míg az ötévesnél 20 milliárd forintra emelte az értékesített mennyiséget. Sőt még a délutáni nem kompetitív tenderen is elfogyott a háromféle kötvényből öszszesen mintegy ötmilliárd forintnyi, így az eredeti 45 milliárd forintos kibocsátási tervvel szemben 65 milliárd forintnyi hitelpapírt sikerült eladnia az intézménynek.
Ami a hozamokat illeti, az előző aukciók óta vegyesen alakultak. A legrövidebb, hároméves lejáratból utoljára két hete volt kibocsátás, ennek a kötvénynek a hozama azóta 4 bázisponttal, 6,46 százalékosra csökkent. Az ötéves állampapírnál, amelyből szintén két hete tartottak utoljára aukciót, viszont az átlaghozam 5 bázisponttal nőtt, 6,84 százalékra. A tízéves kötvény 7,08 százalékos átlaghozammal fogyott el, ebből a lejáratból utoljára négy hete tartott aukciót az ÁKK, akkor még csak 6,98 százalékos volt a hozam.
A rövidebb lejáratok azért fogynak jobban, mert azok a költségvetési intézkedések, amelyeket a kormány bejelentett, nagyjából hároméves időtávon hatnak, így ennek az időszaknak a kockázatossága lecsökkent – magyarázza az eredményeket Jobbágy Sándor, a CIB Bank állampapír-elemzője. A magánnyugdíjpénztárak miatt kieső forgalmat a jelek szerint a külföldi kereslet pótolta, ám a nemzetközi befektetők kevésbé kedvelik a hosszú papírokat, mint a kasszák – ez is lehet az oka annak, hogy a tízéves kötvény iránti kereslet szerényebb volt.


