Átalakuló autófinanszírozás
Még jelentősebb változás, hogy a korábban egyeduralkodó svájcifrank-alapú finanszírozás ez évre gyakorlatilag eltűnt. Két éve még a finanszírozott autók több mint 90 százalékára ilyen szerződést kötöttek, most a zömük forintalapú.
A vezérigazgató elmondta, hogy a magyar utakon futó autók 25 százaléka finanszírozott, és a finanszírozási szerződések 70-80 százaléka még mindig svájcifrank-alapú. A Lombard számításai szerint ezektől a szerződésektől legkorábban egy-két év múlva lehet úgy megszabadulni, hogy a jármű értéke ne legyen kisebb a tartozásnál.
A Magyar Lízingszövetség adatai szerint az idei első negyedévben a lízingcégek 74,83 milliárd forintot helyeztek ki, ez 6,5 százalékos növekedés az elmúlt év azonos időszakához képest. A lízingszerződések száma azonban 15 százalékkal csökkent, s emelkedett az egy szerződésre eső kihelyezés értéke. A változás oka, hogy megnőtt az exportőr vállalkozások igénye az új eszközök beszerzésére, miközben a belföldre termelő cégek helyzete nem javult számottevően.
A gépjármű-finanszírozásban a kiskereskedelmi kihelyezések értéke 9,6, a szerződések száma 24 százalékkal esett vissza az elmúlt év utolsó negyedéhez képest. Ebben a szegmensben a hitel és a pénzügyi lízing aránya kiegyenlítődött, majd az idei első negyedben 60 százalékra emelkedett. A szerződések 62 százaléka 2–5 év közötti futamidőre szól, az ennél hosszabb futamidő aránya mintegy 29 százalék volt.
Veszteséges autópiac
Még legalább három-négy évig veszteséges marad a jármű-értékesítés – jelentette ki a rendezvényen Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke. Szerinte évente legalább 125 ezer járművet kellene eladni ahhoz, hogy a szakma nyereséges legyen. Míg 2007-ben még több mint 200 ezer járművet értékesítettek, addig tavaly 52 661-et, az idei eső negyedévben 13 755-öt. Az elnök szerint 2015-ben nőhet 125 ezer fölé az eladott járművek száma. Úgy véli, növelné a forgalmat, ha vissza lehetne igényelni a céges autók áfáját, ám a magánszemélyek keresletét állami eszközökkel nem érdemes ösztönözni.


