Hivatalos: júliustól megváltozik a csomagrendelés Magyarországon, azonnali drágulás lép életbe – ezekkel a pluszösszegekkel kell számolni
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságJúlius 1-jétől Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni. Az intézkedés egyrészről védi a tagállami, így a magyar fogyasztókat, másrészt tisztességesebb versenyfeltételeket teremt az uniós és a harmadik országbeli kereskedők között – mutatott rá csütörtöki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Új vámkategóriát vezetnek be a külföldi webáruházakból rendelt kis értékű termékekre
Az EU Bizottsága által kihirdetett jogszabály – az uniós vámreform részeként – valamennyi tagállamra vonatkozik, így Magyarországon is kötelezően alkalmazandó. A NAV folyamatosan egyeztet a piaci szereplőkkel, hogy az átállás minél gördülékenyebb legyen. A kiscsomagok vámkezelését továbbra is a posta, a futárszolgálat vagy a platform megbízottja intézi majd.
Az új szabály szerint a 3 eurós vámot nem csomagonként, hanem az egy csomagban található termékkategóriák után kell megfizetni.
A termékkategóriákat a vámtarifaszámok határozzák meg. Ha valaki például egy webáruházból egy pólót, egy telefontokot és egy fülhallgatót rendel ugyanabban a csomagban, akkor három különböző termékkategóriába tartozó (eltérő vámtarifaszámú) árut vásárol, ezért a fizetendő vám összesen 9 euró. Ha ugyanaz a vásárló három azonos típusú (azonos vámtarifaszámú) pamutpólót rendel, akkor a küldemény egyetlen termékkategóriát tartalmaz, így a fizetendő vám 3 euró.
A fizetendő vám a webáruház áraiba fog beépülni.
A szabály csak a 150 euró alatti belső értékű küldeményekre vonatkozik, az ennél értékesebb küldemények vámkezelésében változás nem lesz.
A július 1-jén hatályba lépő változás valamennyi uniós tagállamban egységesen alkalmazandó, így a harmadik országból érkező kiscsomagok vámkezelésének új szabályaival minden online vásárlónak érdemes számolnia.
A NAV a legfontosabb tudnivalókat honlapján közzéteszi, az érintett piaci szereplőket, logisztikai cégeket segíti a felkészülésben, de információ kérhető a 1819-es, külföldről a +36 1 461 1819-es számon ingyenesen hívható NAV Infóvonalon is.
Valami nagyon nem stimmel a csomagautomatákkal Magyarországon, ilyet még a DPD és a posta se látott – kiderült, mi állhat a háttérben
Több csomagátvevő helyen is azt lehet tapasztalni, hogy alig bírják kiszolgálni az ügyfeleket. Egyes csomagküldő szolgáltató cégek pedig gyakran az eredetileg megadott cím helyett egy jóval távolabbi, kevésbé frekventált átvevőhelyre irányítják át a csomagokat.
Lapunknak több átvevőhelyen arról számoltak be a bolttulajdonosok, hogy rég nem látott mennyiségű csomagot kell kezelniük, mint mondták, már-már karácsonyi mennyiségek érkeznek. A üzlettulajdonos szerint ez összefügghet azzal is, hogy az Európai Unió 2026 júliusától 3 eurós vámot vet ki a 150 euró alatti, közösségen kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra, ami elsősorban a Temuhoz, Sheinhez és az AliExpresshez hasonló platformok olcsó rendeléseit drágíthatja meg.
A háttérben az is állhat, hogy a magyar e-kereskedelmi piac egyre inkább nemzetközivé válik. A PwC és a Digitális Kereskedelmi Szövetség 2025-ös körképe szerint a hazai e-kereskedelem bruttó forgalma 2024-ben 15 százalékkal, 1945 milliárd forintra nőtt, de a növekedés motorját már az importkereskedelem adta, miközben a hazai webáruházak egyre élesebb versenyhelyzetbe kerülnek.



