Az "utasbiztosítás egy kávé áráért szlogenben" valóban van igazság, ehhez azonban körül kell egy kicsit néznie az utazónak a piacon. Erre az utasbiztosításokat összehasonlító internetes oldalak a legalkalmasabbak, ahol - szemben az utazási irodák egy-egy biztosítót felvonultató szerény kínálatával - a teljes hazai kínálatból választhatunk.
Az igazság az, hogy egy kávé áráért csak egy-egy napos, egy főre szóló biztosítást kaphatunk, de az ilyen utazás ritka. A nyári kiutazások esetében általában négy fős család nyolc napra szóló utasbiztosításáról beszélhetünk, ahol a biztosítás díja már több tízezer forintra rúg. Az árak 12-28 ezer forint szórnak, vagyis pusztán csak az anyagi szempontokat figyelembe véve is érdemes igénybe venni az összehasonlítás adta lehetőségeket.
Az árkülönbségnél is fontosabb szempont azonban a vásárolt utasbiztosításban lévő szolgáltatások köre, vagyis, hogy valójában mire szól az adott biztosítás. A szolgáltatások között ugyanis még az áraknál is nagyobb különbségeket találunk. Ebben a tekintetben is segítséget kapunk azonban az internetes összehasonlító portálokon, melyek közérthető módon (általában piktogramok segítségével) mutatják be az egyes termékekben lévő fedezeteket.
A Biztosítás.hu értékelése szerint a tartalmazott szolgáltatásokat összemérve a legjobb hazai utasbiztosítás 92, míg a leggyengébb pusztán 23 százalékot ér. Nem a legjobb biztosítás a legdrágább és ezt a szerződéseiket online kötő utazók ki is használják.
Az idén közel 400 ezer, interneten keresztül kötődő utasbiztosításban a legtöbben az ár/érték arányban leginkább kedvező, úgynevezett középkategóriás termékeket választják. Ezen utazók majdnem 90 százaléka autóval utazik külföldre és bankkártyával fizeti ki utasbiztosítását.