Szabadesésben a piacok, zuhan a forint
Zárás
A BUX feljebb tudott kapaszkodni zárásra, azonban így is több mint 500 pontot esett. A BÉT vezető indexe 2,83 százalékkal, 527,37 ponttal került lejjebb, 18 103,6 pontra; 16,4 milliárd forintos forgalom mellett. Amerika továbbra is 4-4,5 százalékos mínuszban áll.
A globális pánikban az OTP-t ütötték meg: 6,79 százalékot zuhant a bankrészvény, 3 980 forintra. A Mol 2,94 százalékos esésben, 16 700 forinton búcsúzott.
A Magyar Telekom 0,59 százalékot esett 506 forintra. A Richter megúszta: stagnált a részvény, 35 800 forinton zárt.
16 óra
Az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő Federal Reserve Európa legnagyobb bankjainak amerikai egységeit vizsgálja, mert az európai adósságválság átterjedhet az USA bankrendszerére is.
A Reuters beszámolója szerint az Egyesült Államok részvényindexei csütörtökön jelentős esésben nyitottak a kockázat miatt, hogy az európai adósságválság elérheti az USA bankszektorát. A Dow Jones 3 százalékot esett 11 000 pont közelébe, a Nasdaq 4 százalékot hanyatlott, 2 411 pontra, a Standard & Poor’s 500 index 3,3 százalékot esett 1 154 pontra.
Az arany új történelmi csúcsra jutott a kockázatkerülés hatására 1 826 dolláros unciánkénti árfolyam felett, amely közel két százalékos emelkedést jelent napon belül.
A nemzetközi piacok hanyatlásához hozzájárul, hogy egyre jelentősebbek a gazdaság kilábalásával kapcsolatos aggodalmak, illetve a heti új munkanélküliségi adat is csalódást keltett az USA-ban.
A múlt héten 9000-rel többen kértek munkanélküli segélyt, így az új munkanélküliek száma 408 000-re növekedett, meghaladva a Reuters által megkérdezett közgazdászok 400 ezres konszenzusát.
A zuhanást fűtötte, hogy Philadelphiai Fed feldolgozóipari indexe 3,2 pontról -30,7 pontra zuhant. Az elemzők 2-3 pontos pluszt vártak. Nouriel Roubini, a világgazdasági válságot előre látó jósprofesszor a Twitteren úgy fogalmazott a kiábrándító adat kapcsán, az USA és Európa W-alakú recesszióval nézhet szembe.
Az európai tőzsdék folytatták mélyrepülésüket az amerikai nyitás után. Az angolt FTSE-100 index 3,8, a francia CAC-40 index 4,47, a német DAX index 5,4 százalékot esett. A BÉT vezető indexe a BUX 3,5 százalékkal került lejjebb, 18 000 pont alá.
Az OTP 6,3 százalékot esett 4 000 forint alá, a Mol 4,1 százalékot gyengült 16 500 forintra.
Reggel 269,5 forinton jegyezték az eurót, délutánra megközelítette a 274-es kurzust az euró/forint. A reggel kialakult 234 forintos svájci frank is a múlté, délután már 242 forinton jegyzik az alpesi devizát.


