BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Itt az új lakástámogatás - Részletek

Új lakástámogatási rendszerről döntött a kormány, amelynek keretében újraindul a szociálpolitikai kedvezmény és új típusú kamattámogatott hiteleket is bevezetnek.

A költségvetési hatást viszont a kabinet igyekszik visszafogott keretek között tartani. Új lakástámogatási rendszer  elindítását jelentette be tegnap Orbán Viktor kormányfő és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, amelynek része a szociálpolitikai kedvezmény és új típusú kamattámogatott hitel is. Orbán Viktor a bejelentés kapcsán hangsúlyozta: a magyarok számára „a biztonság és a szabadság egyenlő a saját otthonnal”. A fiatalok Magyarországon tartása mellett az építőipar növekedésének elősegítése is indokolja a program elindítását. A miniszterelnök hozzátette: kifejezetten kérte a nemzetgazdasági minisztert a szocpol viszszaállítására, mert annak alapgondolata helyes, bár a korábbi rendszer hibája volt, hogy nem kapcsolódott a munkához.

Ezt orvosolták: a jövőben csak az a házaspár kaphat szocpolt, amelynél legalább az egyik félnek van munkaviszonya. További feltétel, hogy az igénylőknek nem lehet köztartozásuk. Matolcsy György elmondta:  figyelembe veszik a nevelt  és a vállalt gyerekek számát, az új lakás nagyságát, valamint az energetikai minősítés is számít a támogatásban. Matolcsy György hangsúlyozta: a kamattámogatás az 1 és 5 éves állampapírok hozamának 30-50 százalékát téríti meg, ez azt jelenti, hogy a jelenlegi 11-13 százalékról jelentősen, legalább egyharmaddal csökkenhetnek a lakáscélú hitelek éves terhei.

A kedvezményeket betervezték a 2012-es költségvetésbe: így jövőre a szociálpolitikai kedvezménynél négyezer családra számítanak, ez 5,2 milliárd forintot jelent, a kamattámogatott hiteleknél pedig 3-5 ezer családdal és mintegy 1,3 milliárddal számolnak. A szociálpolitikai kedvezményt új lakás vásárlására vagy építésére azok a szülők igényelhetik, akiknek nincs lakásuk és legalább az egyiküknek legalább fél éve fennálló, bejelentett munkaviszonya van. A kedvezmény csak olyan, legalább B energetikai kategóriájú ingatlanokhoz jár, melyek mérete megfelel a méltányolható lakásigénynek.

Az építési vagy vásárlási költségeket számlával kell igazolni, és az igénylőknek nem lehet köztartozásuk. A támogatás összege a gyermekszámtól és a lakás nagyságától függ. A 35 év alatti házaspárok további két gyermeket vállalhatnak, egy gyermeket négy, kettőt pedig nyolc éven belül kell „teljesíteniük”. A rendszer maximálja
az egy négyzetméterre jutó építési költséget vagy vételárat. Az új lakás vásárlásához vagy építéséhez járó kamattámogatást 2014. december 31-ig lehet igényelni. A kamattámogatás időtartama legfeljebb öt év, a kölcsön futamideje azonban ennél hosszabb is lehet. A kamattámogatás mértéke a futamidő során fokozatosan csökken.

A késedelmes jelzáloghitellel vagy felmondott kölcsönnel terhelt lakóingatlan vásárlásához igényelhető kamattámogatásnál a kölcsönt 2012 végéig lehet igényelni. A támogatás időtartama legfeljebb öt év, de a kölcsön futamideje ennél hosszabb is lehet. A kamattámogatás mértéke a futamidő első két évében az állampapírhozam fele, a futamidő 3. évében 45, a 4. évében 40, 5. évében 35 százaléka. A kölcsön összege Budapesten és a megyei jogú városokban legfeljebb 10 millió forint, egyéb településeken 7 millió forint lehet.

A hátralékos hiteladós által kisebb lakás vásárlásához igénybe vehető kamattámogatásnál a kölcsönt 2012. december 31-ig lehet igényelni. A támogatást a kölcsön futamidejének lejáratáig, de legfeljebb öt évig lehet igénybe venni. A kamattámogatás mértéke a futamidő első évében az állampapírhozam fele, 2. évében 45, a 3. évében 40, 4. évében 35, az 5. évében 30 százaléka, de legfeljebb évi 3,5 százalék.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.