BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

10 százalékot erősödött a forint, így vezeti a rangsort

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
289,70-ig esett az euró/forint bankközi kereskedésében az árfolyam. A forint erősödése mellett három aktuális érvet lehet felsorakoztatni, írja Karsai Péter, a Commerzbank közgazdásza.

Az első, a piaci szereplők továbbra is arra számítanak, hogy 2 hónapon belül lesz IMF megállapodásunk. A második, hogy a görögök és a magánbefektetők még mindig tárgyalnak egymással, de már nem az 50, hanem a 70 százalékos leírás van napirenden. A harmadik, hogy az USA-ban a QE3-as program életre keltésének esélye növekszik, ami kedvező lenne a feltörekvő devizáknak.

„Az Egyesült Államokban ugyanis gyenge lett az ADP-foglalkoztatottsági mutató, ami a legfontosabb munkanélküliségi adat, a pénteken publikálandó NFP (non-farm payroll, mezőgazdaságon kívüli foglalkoztatottak – a szerk.) számok kapcsán is negatív meglepetést sejtet” – írja Karsai Péter.

Egy szűk hónap alatt 10 százalékot tudott erősödni a forint, és ezzel toronymagasan vezeti a feltörekvő devizák rangsorát. Az év eleje óta a hazai devizánk tudott leginkább teret nyerni az euroval szemben is. Ugyanakkor érdekes, hogy a referencia CDS-felárunk nem esik az euró/forint árfolyamhoz hasonló dinamikával. Az október végi szintek eléréséhez még nagyjából 100 bázispontot kellene javulnunk. A mai reggel acélosan, 289,50-ről indult, de hamar 292-ig korrigált a kurzus – mutatott rá a Commerzbank elemzője.

182 ezer fő helyett csak 170 ezerrel nyújtott több álláshelyet az USA gazdasága januárban, ráadásul a decemberre vonatkozó adatot 325 ezerről 292 ezerre módosították. Az állások várakozások alatti bővülése azt jelenti, hogy növekszik az esély egy újabb mesterséges gazdaságösztönző csomagra. Így a kereskedők figyelme megoszlik Görögország, Portugália és az amerikai munkaerőpiac között – áll az elemzésben.

A szokásos, minden hét csütörtökén közzétett amerikai munkanélküliségi adatok várhatóan nem fognak komolyabb befolyással lenni az EUR/USD árfolyamára (a pénteki NFP-re vár a piac). A Fed elnökének (este tíz óra utáni) beszéde a költségvetési bizottság előtt annál inkább fontos lehet. Ma 1,31-1,32 közötti euró/dollár, és 220-22 közötti dollár/forint kereskedésre számíthatunk – vetítette előre.

A frank az euróval szemben még mindig csak stagnál (nem neveznénk frankgyengülésnek azt, hogy az árfolyam 1,2050-ről 1,2060-ra mozdult), nem tudja elhagyni az 1,2050-es centrumot. A forint erősödése az euróval szemben, egyelőre nem folytatódik, így a frank/forint árfolyama nem tudja a 240-es szintet áttörni lefelé.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.