A rovat támogatója: Budapesti Értéktőzsde Zrt.
Pénz- és tőkepiac

Hazai aktivista befektető a svájci tőzsdén

Svájci magántőke befektető társaság részvényese lett a Futureal származtatott alapja.

A Futureal 2 Global Származtatott Alap 12 millió eurós befektetéssel a svájci tőzsdén jegyzett, magántőke alapokba fektető Castle Private Equity A.G. (CPE) negyedik legnagyobb részvényese lett.  A Finext Befektetési Alapkezelő által kezelt, globálisan diverzifikált befektetési alap 2009 januárja óta építette fel e részesedését, amikor a részvények ára 3 svájci frank körül volt , szemben a mai 11 svájci frankkal, illetve a Finext által javaslatainak megvalsítása esetén a következő 5 évben várt 20 svájci frank részvényenkénti kifizetéssel.

A hazai alapkezelő aktív részvényesként több javaslatot tett a CPE vezetőségének a részvényesi érték növelése érdekében, beleértve egy jelentős részvény-visszavásárlási program kezdeményezését is. „A közelmúltban további befektetők megjelenésével korábbi kezdeményezéseink új lendületet kaptak és néhány napja a CPE igazgatósága végül azt az általunk is támogatott javaslatot tette, hogy a társaság szüntesse meg az aktív befektetési tevékenységet és a meglévő befektetéseinek realizálásából származó bevételt egy részvény-visszavásárlási program keretében jutassa vissza befektetőinek” – mondta Futó Gábor a Futureal / Finext csoport elnöke.

„Véleményünk szerint a teljes tőzsdén jegyzett kockázati tőke szektornak komoly átalakuláson kell átmennie, melynek keretében azon alapok megszüntetésre kerülnek, melyek nem tudják minimálisra csökkenteni a nettó eszközértékhez viszonyított diszkontot a részvényárfolyamukban” – tette hozzá.

A Futó Gábor által 2008-ban elindított Futureal 2 Global Származtatott Alap egy globálisan diverzifikált vagyonkezelő alap, mely szinte minden fontosabb eszközosztályban jelen van befektetéseivel, és melynek befektetési stratégiája nagyban hasonlít a Harvard Egyetem vagyonkezelő alapjának stratégiájához. Az alap 2008. júliusi indulása óta, a világgazdasági válság ellenére - érdemi tőkeáttétel nélkül - több mint 20% -os éves hozamot realizált, mellyel az egyik legjobban teljesítő hazai alap.

 

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek