BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az EKB és Orbán is gyengítette a forintot

A forint tegnap a jó nemzetközi hangulatra erősödni tudott, ma reggel azonban gyengül, amiben az EKB tegnap esti negatív véleménye és a tegnap délután óta kissé borongósabbá váló nemzetközi hangulat is szerepet játszik. Orbán Viktor ma reggeli rádióbeszéde a Brüsszel által támasztott politikai feltételekről és ezek elfogadhatatlan voltáról ugyancsak gyengítheti a forintot. Az elmúlt napokban a hét eleji gyengülés után erősödést láthattunk, ami ma megfordulni látszik. Egyébként a kurzus a február-márciusi időszak óta gyengülő trendben van, és az elmúlt napok mozgása ebbe teljesen beleillik. A reggeli órákban a kérdés az, hogy a 297 körüli szint meg tudja-e fogni az EUR/HUF kurzus további gyengülését, vagy nem. A következő napokban-hetekben – mind fundamentális, mind technikai szemmel vizsgálva – valószínűbbnek tűnik a forint további gyengülése. Ebben csak az hozhatna változást, ha hirtelen komoly fordulat állna be az IMF/EU tárgyalások jelenlegi menetében – írják az Erste Bank elemzői.

Hazai piacok:

Erősödött tegnap a forint. A szerdai 299,7-es lokális maximumról fordult az EUR/HUF árfolyama, és 296-ig erősödött tegnap zárásra. A ma reggeli kereskedésben viszont már gyengülés látszik a negatívabb nemzetközi hangulatnak és az IMF tárgyalások kapcsán fokozódó bizonytalanságoknak köszönhetően.

A tegnapi 12 hónapos DKJ aukción a maximális hozam 7,72% lett, a papír iránt elég visszafogott kereslet mutatkozott. Az ÁKK így csak 40 Mrd forintnyit bocsátott ki a papírból, ami 5 milliárddal volt kevesebb az eredetileg tervezettnél. Az állampapírok másodlagos piacán a diszkont hozamok továbbra sem mozdultak el, a kötvényhozamok esetében pedig egységesen 6bp-os hozamcsökkenés történt a referenciaszintekben, ami nem nevezhető érdemi elmozdulásnak. Kivárás látszik a piacon, azonban a héten az IMF tárgyalások kapcsán inkább a bizonytalanságok fokozódtak, mintsem érdemi előrelépés történt volna. A megállapodás létrejötte nélkül továbbra sem látunk esélyt érdemi hozamcsökkenésre.

Nemzetközi helyzetkép:

Devizák: A dollár nagyot gyengült a tegnapi kereskedésben, az EUR/USD árfolyama több nap oldalazás után kitört felfelé, és 1,32-ig (20 napos mozgóátlag) rallyzott. Ha tovább folytatódik az emelkedés, akkor az 1,338-as lokális maximumot is elérheti az árfolyam.

USA, Európa: Folytatódott a jó hangulat a tengerentúlon, több mint 1%-os pluszba lendültek a vezető indexek (Dow 1,41%, Nasdaq 1,3%, S&P500 1,38%). Tegnap két Fed kormányzó és a Fed alelnöke is megszólalt, és arról beszéltek, hogy a gazdaság továbbra sem túl erős, így ismét középpontba kerültek az újabb monetáris lazítással kapcsolatos várakozások. Ketten azt is megerősítették, hogy az irányadó ráta valószínűleg még jó darabig nem változik. A Google tegnap piaczárás után publikálta első negyedéves gyorsjelentését. Az árbevétel és a profit is felülmúlta az előrejelzéseket. A Google árfolyama 2,4%-ot emelkedett a zárás utáni kereskedésben. A munkapiaci adatok a vártnál gyengébbek lettek, a friss munkanélküliségi segély kérelmek száma 25 ezerrel volt magasabb (355 ezer helyett 380). Ráadásul az előző havi adatot is felfelé módosította a munkaügyi tárca, ezek a hírek azonban nem kedvetlenítették el a piacokat. Ma a JP Morgan és a Wells Fargo gyorsjelentése mellett a Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexére figyelhetnek a befektetők.

Olaj, arany: A szerdai oldalazás után az arany árfolyama tegnap áttörte a 20 és 30 napos mozgóátlagot, és 1,2% pluszban, 1.674 dolláron zárta a kereskedést. Napok óta törtetlen az arany erősödése, a következő megállót a 200 napos mozgóátlag jelenti (1.697 dollár). 102,5 dolláron indult az olaj kereskedése tegnap, majd a napi maximumról (104,2 dollár) lefordult az árfolyam, és 103,6 dollárig süllyedt zárásra. A 20 napos mozgóátlag jelentett ellenállást, melyet visszatesztelve a reggeli kereskedésben is folytatódik a csökkenés.

Távol-Kelet: Jó hangulatban telt a kereskedés a távol-keleti piacon, a vártnál gyengébb GDP adat ellenére is emelkedtek a piacok (Nikkei 1,18%, Hang Seng 1,76%, Shaghai 0,62%). Az első negyedéves kínai GDP az elemzők által várt 8,4% helyett 8,1%-kal nőtt, amely közel három éves minimumnak felel meg. A negyedik negyedévben még 8,9%-kal bővült a kínai gazdaság.

Határidős piacok: Mind az amerikai, mind az európai határidős indexek a negatív tartományban vannak ma reggel.

Friss hazai és nemzetközi hírek:

Tegnap az Európai Központi Bank nyilvánosságra hozta véleményét a jegybanktörvény legutóbbi módosításairól. Bár elismeri, hogy a magyar hatóságok bizonyos lépéseket tettek (például, kikerült a törvényből a PSZÁF és az MNB összevonásának lehetősége) de továbbra is aggályokat fogalmazott meg a törvénnyel kapcsolatban. Súlyos aggályokat vet fel a monetáris tanács bővítésének lehetősége (különös tekintettel ara, hogy ezzel kapcsolatban a kormány nem egyeztetett a magyar jegybankkal), illetve az MNB döntéshozóinak fizetése ügyében is aggályokat fogalmaztak meg az EKB-nál. Ezen felül, további hír, hogy ma reggel Orbán Viktor már arról beszélt, hogy nem szabad politikai feltételeket elfogadni Brüsszeltől, ezeket „zsarolásnak” lehet tekinteni. A vita tehát újra elmérgesedni látszik az ügyben, csúszni látszik a hivatalos tárgyalások megkezdésének időpontja, ez pedig nyomást helyezhet a magyar piacra a következő napokban/hetekben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.