Pénz- és tőkepiac

Fontos szintek törtek a tőzsdén

Csúnya nagy esést produkált tegnap Európa, és magával rántotta a többi piacot is – írják elemzésükben az Erste Befektetési Zrt. közgazdászai.

Megijedtek attól, hogy Sarkozy esetleg mégsem kerül hatalomra, és így oda lesz a Merkel-Sarkozy paktum, és lehet előröl kezdeni az európai mentési folyamatot. Szerintünk, a félelmek alapja nagyon vékony. Egyrészt az elnökválasztás második fordulójában még születhet meglepetés, másrészt, a választási kampányok kijelentései nem feltétlenül állnak összhangban a későbbi cselekedetekkel – vélekednek az elemzők.

Valami elindult Európában, amelyet már nehéz visszafordítani, legalábbis nagyon nagy elszántság kellene a folyamtok visszafordításához. Mindenestre fontos szintek törtek a tegnapi napon, amelyeket most visszatesztelhetnek az indexek, de ez azt jelenti, hogy az irány továbbra is lefelé mutat. A DAX például  visszatesztelheti a 6.600-as szintet, de ez már az aluról való megérintést jelenti, hogy aztán folytassa a mozgást a 200 napos mozgóátlagig. Legalábbis ennek a mozgásnak nagyobb a valószínűsége most – hangsúlyozzák a közgazdászok.

Közben a magyar kormány bejelentette a módosított konvergencia programot, ahol egyetlen nagyobb tőzsdei céget sem hagyott érintetlenül. Viszont a negatív hatás általában jóval kisebb, mint a korábbi megszorításoknál volt tapasztalható. Így a beárazódásuk is nagyrészt megtörtént már, vagyis ma korrigálnunk kellene az Erste elemzői szerint.

Nemzetközi hírek

USA, Európa:

- A nap eleji gyors zuhanás után enyhe emelkedő pályára álltak a vezető tengerentúli indexek, de így is a negatív oldalon zárták a napot (Dow -0,78 százalék, Nasdaq -1 százalék, S&P500 -0,84 százalék).

- Az európai piacot sem kímélték az eladók, itt még erőteljesebb, 3 százalék körüli csökkenéseket láthattunk (CAC40 -2,83 százalék, DAX -3,36 százalék).

- A német ipari beszerzési menedzser index április előzetes értéke a vártnál lényegesen gyengébb lett, az előző havi 48,4-ről 46,3-ra süllyedt a mutató, miközben az elemzők emelkedésre számítottak.

- Folytatódik a gyorsjelentési szezon a tengerentúlon. A ConocoPhilips a várakozásoknál gyengébb egy részvényre jutó eredményről számolt be, a 2,08 dollárral szemben 2,02 dollár lett a profit. Az árfolyam 0,75 százalékos csökkenéssel zárt.

- A Xerox eredménye valamivel jobb lett a vártnál, 0,224 dollár helyett 0,23 dollár lett az első negyedévben a részvényenkénti profit. A papír kurzusa stagnált (0,13 százalék) a tegnapi kereskedésben.

- A Texas Instruments meglepte a piacokat pozitív számaival, a 17,3 centes elemzői konszenzussal szemben 23 cent lett a részvényenkénti profit, ami azonban elmarad a tavalyi 57 centes eredménytől. Az árfolyam nagyot esett, és a papír végül 1,7 százalékos mínuszban zárt.

Olaj, arany:

- Lefelé vette az irányt a nyitás után az arany árfolyama, és 1.642 dollárról 1.623 dollárig esett. Ezt követően irányt váltott a kurzus, és 1.638 dollárig emelkedett zárásra. Az irány továbbra is lefelé mutat, napok óta nem láttunk nagyobb elmozdulást, de az 1.612 dolláros lokális mélypontig lejöhet az arany, ha megindul lefelé.

- Az WTI típusú kőolaj továbbra is oldalaz. 103,5-ről 102-ig süllyedt tegnap a kurzus, majd 103-ig kapaszkodott vissza zárásra. Összességében semleges a kép, felülről a 20 és 30 napos mozgóátlag, alulról a 101 dolláros lokális minimum fogja az árfolyamot.

Távol-Kelet:

- Felemás képet festenek az ázsiai piacok (Nikkei -0,78 százalék, Hang Seng 0,23 százalék, Shanghai -0,87 százalék).

- Ausztráliában inflációs adatokat publikáltak, az első negyedévben a 2,1 százalékra csökkent a fogyasztói árak évesített növekedése 2,6 százalékról, miközben a piac 2,3 százalékra számított.

Devizák:

- Gyengült tegnap a forint, napközben a 300-as lélektani szintet is megérintette az árfolyam, ahonnan lepattant, és 298,5-ig zuhant vissza zárásra, de így is másfél forintot gyengült a nap folyamán.
- 1,31-1,32 között oldalazott tegnap a dollár az euróval szemben, az irány rövidtávon továbbra is felfelé mutat.

Határidős piacok: Pozitív tartományban vannak a határidős indexek ma reggel.

Vállalati hírek

- A BMW kétszámjegyű árbevétel növekedéssel számol az idei évben Kínában. Az európai piaci környezet egyre kedvezőtlenebb, ezért a távol-keleti eladásokat szeretné az autógyártó felpörgetni, ennek érdekében árcsökkentést tervez az ottani piacokon. A következő egy évben a BMW 50 autókereskedést szeretne nyitni Kínában.

- A Fiat luxusautókat gyártó leányvállalatának, a Maserati-nak eladásai meghaladták az 1.000 darabot. Tavaly 822 autót értékesített a vállalat, az idei első negyedévben további 20 százalékkal 200 darabra nőtt az eladott gépkocsik száma. A Maserati 20.000 darab Kubang terepjáró gyártását tervezi évente, a cég arra számít, hogy ez a modell Kínában is népszerű lesz.

- Az E.ON tegnap újraindította az 1.360 megawatt kapacitású Grohnde nukleáris erőművét, melyet április 6-án állított le.

- A Banco Santander egy éven belül szeretné tőzsdére vinni a mexikói leányvállalatát. A bank a befolyó pénzből a tőkemegfelelési mutatóját javítaná. A mexikói egység 15-20 milliárd dollárt érhet.

- A Bayer bővíti rákgyógyítási együttműködését az Amgennel. A Bayer még 2009 januárjában állapodott meg az Amgen által nemrég felvásárolt Micromettel, a prosztatarák elleni terápia kidolgozására.

- A Deutsche Bank kevesebb mint 1 százalékát képviselő részvényesi csoportja azt szeretné elérni, hogy a közgyűlés ne mentse fel feladatai alól az FB tagokat. Arra hivatkoznak, hogy a vezetők kinevezésekor nem tartották szem előtt a bankcsoport érdekeit.

- Jövőre a jelenlegi 8 százalékról 16 százalékra nő a Robin Hood A MOL 2010-ben 4,9 milliárd forintot, 2011-ben pedig 1,5 milliárd forintot fizetett ezen a címen. Az adót a magyar operáció után kell fizetni, így éves szinten 5 milliárd forintos negatív hatással számolhatunk. A válságadó eltörlésére a korábbi kommunikáció alapján számítani lehetett. A válságadó 2010-ben 25,8, 2011-ben pedig 29,9 milliárd forint volt. Bár a két adónem változásának hatása pozitív, úgy véljük, hogy a piac inkább az adóemelésre koncentrál, hiszen a válságadó kivezetése várható volt. Számításaink szerint a MOL-ra gyakorolt negatív hatás 100-500 forint lehet részvényenként, ami már tegnap beárazódott.

- A MOL kiszáll a Nabucco projektből, az azt körülölelő bizonytalanság miatt. Magyarország azonban továbbra is vizsgálja az alternatív gázszállítási lehetőségeket.

- MOL: Sikeres volt a Gulf Keystone tesztje a Shaikan mezőn. A Shaikan-4-es kút 24.000 hordós napi kitermelést ad. A Gulf Keystone árfolyama 5 százalékot ment tegnap a hírre, így a MOL-nál 150-200 forintos pozitív árfolyamhatás várható.

- Richter, Egis: A már korábban bejelentett 87 és 37 milliárd forinton felül idén további 10 milliárd forinttal, jövőre pedig újabb 30 milliárddal csökkentené a kormány a gyógyszerkasszát. Úgy tűnik azonban, hogy a csökkentés nem kizárólag a gyártókat érinti, a terheket a betegeknek is viselniük kell.

- Magyar Telekom: Már idén év közepén bevezethetik a távközlési adót. Az adó mértéke 2 forint lesz percenként, ami 10 százalék feletti tarifaemelést eredményezhet. Mivel az adó a jelenlegi tervek szerint csak a telefonálást terheli, az internetet nem, így egyre többen térhetnek át a netes telefonálásra.

- OTP, FHB: A tervezett pénzügyi tranzakciós adó elsősorban az ügyfeleket terheli majd, és nem azonos a nemzetközi berkekben ismert Tobin adóval.

- A PannErgy 2012. április 23-án 8.800 darab saját részvényt vásárolt 628 forintos átlagáron. A tranzakciót követően a társaság 3.165.783 darab saját részvénnyel rendelkezik, ami a kibocsátott teljes részvénymennyiség 15,04 százaléka.

- Mától osztalékszelvény nélkül forog az Elmű és az Émász.

Gazdasági hírek

- A kormány tegnap jelentette be a Széll Kálmán terv újabb részleteit. Az idei évre 155 milliárd forint (115 milliárd forint kiadáscsökkentés és 40 milliárd forint bevétel növekedés), jövőre pedig mintegy 600 milliárd forint (melyből 230 milliárd a kiadáscsökkentés) a tervezet.

- Jövő évtől duplájára, 16 százalékra nő az energiacégekre kivetett Robin Hood adó, melyből 55 milliárd forintot remél a kormány.

- Az új távközlési adót már idén bevezetik. Ebből 2012-ben 30, 2013-ban pedig 52 milliárd forint bevétel származhat.

- Tovább csökken a gyógyszerkassza.

- A pénzügyi tranzakciós adóból 130-220 milliárd forint bevétel származhat, de pontosan nehéz megbecsülni.

A hiánycsökkentés alapjában véve kedvezően értékelendő, de a probléma ismét az, hogy elsősorban bevételnövelésen, és nem valós kiadáscsökkentésen alapul. Kérdés, hogy az unió mit szól a konvergenciaprogram részét képező Széll Kálmán-tervhez, melyet már múlt héten megküldtünk. Orbán Viktor ma délelőtt 11.30-kor találkozik Jose Manuel Barrosoval, az Európai Bizottság pedig holnap tárgyalja a tervet.

Széll Kálmán-terv OTP Európai Bizottság Orbán Viktor Ricter tőzsde adó Mol elemzés
Kapcsolódó cikkek