BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megváltoztak a megtakarítási szokások

A GfK Hungária Biztosításpiaci Adatszolgáltatása szerint a magyarországi lakosság megtakarítási képessége jelenleg – 2004 óta – a legalacsonyabb szinten van: 2012 első negyedévében a 18–69 év közötti lakosságnak már csak 16 százaléka rendelkezik bármilyen megtakarítással, míg ez a szám 2004-ben még közel 40 százalékos volt. A megtakarítások céljait vizsgálva azt láthatjuk, hogy továbbra is a váratlan kiadásokra való felkészülés a legfontosabb, azonban emellett a hosszú távú takarékoskodás, az öngondoskodás ugyancsak nagy súllyal bír, sőt a legfrissebb, 2012 első negyedéves ügyfélválaszok alapján még jelentősebben előtérbe került a nyugdíjas évekre, illetve a gyermekek jövőjére való takarékoskodás.

A lakosság megtakarítási képességének csökkenésével együtt egy év alatt szűkült az életbiztosítás kötését tervező lakosság száma is: a 2010-es 1,1 millióhoz képest 2011-ben már csak valamivel több, mint 800 ezren tervezték életbiztosítási szerződés kötését. A szűkülő lakossági biztosítási potenciál mellett a fogyasztói attitűdök is megváltoztak az elmúlt időszakban. A gazdasági válság miatt nőtt a biztonságra törekvés, illetve a hosszú távon való gondolkodás került előtérbe, ugyanakkor a tavalyi évben a bizonytalan jövő miatt már többen gondolkodtak rövid távú megtakarításokban is.

A Groupama Garancia Biztosító és a GfK Hungária által az elmúlt két évben végzett közös kutatások rámutattak arra, hogy mindezek miatt a korábbinál tudatosabbá vált a termékválasztás is. Új igények kerültek előtérbe, ilyenek például az életbiztosításokkal szemben elvárt rugalmasság, azaz hogy a kiválasztott termék megfelelően kövesse az életciklus-váltásokhoz kapcsolódó igényeket. A Groupama Garancia Biztosító és a GfK Hungária kutatása rávilágított: továbbra is fontos a családoknak a kockázatok kerülése, a biztonságra törekvés, emellett pedig természetesen a minél magasabb hozamok elérése.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.