Célponttá válhat a Nokia
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság A Nokia került múlt héten a befektetők fókuszába, miután a vállalat „profit warningot” jelentett be. A hírt követően az árfolyam összeomlott, és egy kereskedési nap alatt 18 százalék zuhanás után 16 éves mélypontra esett. Az Apple okostelefonja, az iPhone piacra lépése óta pedig 90 százaléknál is többet erodálódott az árfolyam
A Nokia vezérigazgatója, Stephen Elop bejelentette, hogy a második negyedévben romlik a mobilüzletág teljesítménye, és a szűkülő profitmarzsok miatt csökkentette a profitkilátásokat. A menedzsment fájdalmas intézkedéseket hozott meg: gyárak bezárásáról döntöttek, és a vezetőség egy részét is megújítják 2013 végéig, a jelenlegi 122 ezer munkavállalóból pedig 10 ezret bocsát el a társaság. A lépések körülbelül 5 milliárd euróval növelhetik a cég értékét, amely 1,3 euróval is emelheti a részvények fair értékét, az pedig mintegy 40 százalékos emelkedési potenciált jelentene a számításaink szerint.
Hamarosan felvásárlási célpont is lehet a vállalat, mert a nettó készpénzállomány már eléri a Nokia piaci kapitalizációjának 70 százalékát. A cég piaci értéke 7,15 milliárd euró körül mozog, míg a nettó készpénzállomány megközelíti az 5 milliárd eurót. A rossz hírek hallatán több cég is leminősítette a Nokia részvényeit. A Morgan Stanley 2,6 euróról 1,5 euróra csökkentette célárfolyamát, a Credit Suisse felülteljesítőről semlegesre módosította az ajánlását.


