BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erősödő hitelezői szerep

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Megörökölt rossz hitelportfóliója veszteségbe vitte tavaly az MFB-t, mely e terhek és a különadó nélkül viszont közel 8 milliárdos nyereséget ért el. Gőzerővel dolgozik az egymilliárd eurós kínai hitelkeret hazai projektjein.

Az előző évinél kétszer nagyobb, 38,6 milliárd forintos mérleg szerinti veszteséget szenvedett el tavaly a Magyar Fejlesztési Bank Zrt., közlése szerint a 2010 előtti évekből örökölt portfóliójának kockázatai miatt. Ezek múlt évi kezelése, az elszámolt értékvesztés és céltartalék mellett szükségessé vált további tartalékképzésével együtt 43,1 milliárd forinttal rontotta az állami hitelintézet eredményét. Ezek és a különadó nélkül az eredménye viszont 7,7 milliárd plusz, az idén pedig már adózott soron is pozitív eredményt vár.

„A veszteséget okozó legproblémásabb ügyfelek némelyikének hitele már átkerült a követeléskezelő cégünkhöz. A folytatásról nincs döntés, tartozásaik átszervezésével meg szeretnénk állapodni az adósokkal” – válaszolt a Világgazdaságnak Baranyay László elnök-vezérigazgató a tegnapi tájékoztatón. A 2010 óta kötött ügyletek közül csak egy vált problémássá. Kérdésünkre Baranyay László nem minősítette kockázatos lépésnek, hogy bankja rekordnagyságú hitelt nyújtott a Közgépnek. „Egyrészt hitelt és hitelgaranciát együtt nyújtottunk, másrészt a hitelnek a társaság a harmadát sem vette igénybe, mellesleg a hiteleinek egy része 2010 előtti – mondta. – A Közgép olyan nagyberuházásokon dolgozik, hogy bevétele garancia a visszafizetésre, melyet eddig maradéktalanul teljesített is”. Az elnök-vezérigazgató hangsúlyozta még, hogy az MFB-nek a hazai tulajdonú cégeket kell megsegítenie, s épp a média mutatta ki, hogy a Közgép is ilyen. Az MFB nyújtott a Közgépénél nagyobb hitelt is, s 15 továbbinak adott pénzt állami garanciavállalás mellett.

Az MFB tavaly saját működésében és a rá bízott állami vállalati körnél is bőven faragott le a költségeiből, például egyes beruházások elhalasztásával, a vezetői fizetések csökkentésével, ingatlanbérleti, biztosítási és energiabeszerzési szerződések újratárgyalásával. Részben megújította lejáró forrásállományát, hozzáfogott hitelei kibővítéséhez és egyszerűsítéséhez. Több év után önálló, több száz­ millió eurós kötvénykibocsátással is megjelent. Mindezek révén a hazai bankrendszeren belüli súlya a vállalati hitelezésben 11,5 százalékról 12,2 százalékra nőtt. Az év végén a saját tőkéje és szavatoló tőkéje is meghaladta a 200 milliárd forintot, hitelezési aktivitása a jelentős törlesztések ellenére is nőtt.

2012 nehéznek ígérkezik: a hazai vállalkozói kör nagy része fejlesztés helyett a túlélésre játszik, közben pedig a bank részéről egyre nagyobb erőfeszítést igényel a finanszírozás megteremtése, a lejáró források megújítása. Ezért hagyományos csatornái kiegészítésére, hazai kötvénykibocsátásra készül, s már dolgozik a májusi magyar–kínai megállapodás alapján várt egymilliárd eurós kínai hitel projektjein is. A pénzből a már megtelepedett kínai cégek mellett azoknak is juthat, amelyek érkezéséről még csak tárgyalnak.

Ajánlat a Takarékbankra, nyereséges lesz a lovi

Változások voltak, és közelegnek is a bankra bízott, közel 100 cégből álló állami vállalati portfólióban: a Déli Áramlat Zrt.-ben lévő 50 százaléka például napokon belül átkerül az MVM-hez. Az Eximbankot és a Mehibet a Gazdaságfejlesztési Minisztérium kapja meg ingyen, ami nagyjából 15 milliárd forint veszteséget generál az MFB könyveiben. A Magyar Követeléskezelő visszanyerte korábbi pozícióját, az MFB Invest beszállt a magyar–szlovák gázcsőberuházásba és a negyedik mobilszolgáltatóba, és rendeződtek a Garantiqa gazdálkodásának anomáliái is. Romló hitelfeltételek között, de elvégezték alapfeladatukat az infrastruktúracégek (ÁAK, NIF), a MAG Csoport 2011–2012-ben további cégeket olvaszt magába, és mind a 22 állami erdőgazdaság nyereséges volt. A lóversenyszervezés – erről ma lesz tájékoztatás – önfinanszírozóvá válik. Többen és nagyobb összegű diákhitelt vettek fel, mint 2010-ben, és ősszel jön a Diákhitel 2. Az MFB indikatív ajánlatot adott a Takarékbankra, a döntés erre a hónapra várható.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.