BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Korrekció az olaj piacán

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Korrigálni kezdett a Brent nyersolaj árfolyama Londonban, miután a spekulánsok a 90 dollár alatti szintet már túlzónak tekintik – jelentette a Bloomberg hírügynökség. A Brent 14 napos relatív erősségi indexe – mely azt mutatja meg, hogy az ár mennyire gyorsan esett vagy emelkedett – 19,1 ponton állt pénteken, holott a 30 pont alatti érték már azt jelzi, hogy az ár túl gyorsan esik.

„Itt az ideje a fordulatnak” – mondta a hírügynökségnek Hannes Loacker, a Raiffeisen Bank International AG (RBI) bécsi elemzője. Hozzátette: ha az ár tovább esik, néhány olajtársaságnak a csökkenő árrés miatt vissza kell fognia a termelésre jutó ráfordításait.

Az augusztusi szállítású Brent nyersolaj hordónkénti ára 90 centtel, azaz egy százalékkal emelkedett péntek délutánig, ez éppen a kilencven dollár feletti szint elérésére volt elég.

Az amerikai piacon meghatározó West Texas Intermediate (WTI) könnyűolajfajta hordójáért 78,49 dollárt adtak New Yorkban, amely 0,4 százalékos emelkedés.

A hétvégi korrekció ellenére sem várnak trendfordulót. A Bloomberg által megkérdezett 27 elemzőből csak négy számít emelkedésre, a többiek vagy stagnáló, vagy csökkenő kurzust jeleznek előre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.