Már nem csak az ár számít a kötelező biztosításnál
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA kötelező biztosítás választásánál sokáig az ár volt az egyetlen szempont, ám az elmúlt két év novemberi kampányaiban már látszott, hogy a megbízható márkanév egyre nagyobb súllyal esik latba a választásnál – közölte tegnap a Netrisk.hu online biztosítási alkusz. A biztosítási portálon mintegy 50 ezren kötöttek kötelező biztosítást az év első öt hónapjában, kétszer annyian, mint egy évvel korábban. Évente 500–600 ezer autós esik ki a novemberi átkötési időszakból, így az évközi kötelezőváltás egyre meghatározóbbá válik a piacon. A novemberi kampányban az autósok harmada, év közben viszont az erre az időszakra eső évfordulóval szerződött járműtulajdonosoknak alig ötöde néz utána, érdemes-e más biztosítóhoz szerződnie. Így sokan lemaradnak arról a lehetőségről, hogy kötelezőjüket kedvezőbbre cseréljék. Akik viszont váltanak, egyre tudatosabban választanak. Az ár mellett mérlegelik a biztosító nevét, pénzügyi stabilitását, sőt, a kötelezővel együtt választható kiegészítő szolgáltatásokat is. Vagyis egyre inkább az ár/érték arány figyelembevételével hoznak döntést.
Az elmúlt egy hónap tapasztalatai alapján az autósok negyven százaléka ma már az ár/érték alapú kalkulációt keresi a tisztán áralapúval szemben, miközben a megkötött szerződésekkel még így is átlagosan több mint 13 ezer forintot takarítottak meg a kötelezőt váltó autótulajdonosok. Az év végi kampányhoz képest a biztosítók erősorrendje is változott év közben, amit szintén a kiegészítő szolgáltatások iránti nagyobb érdeklődés magyaráz. Az Uniqa és a Köbe mellé harmadikkét felzárkózott a Genertel, majd negyedikként az Aegon, előbbi a minicascónak, utóbbi a kiegészítő vadkárbiztosításnak köszönhetően, de előre tört az Allianz és a Posta Biztosító is.


