Többet tesznek félre a pénztártagok
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA tagok saját befizetéseinek összege az idei első negyedévben megközelítette a 8,4 milliárd forintot, ez 70 százalékkal lett magasabb az egy évvel korábbinál. Ennek köszönhető, hogy bár a munkáltatók az idén még a tavalyinál is szűkmarkúbbak voltak, a befizetett tagdíjak összege az idei első negyedévben magasabb lett a tavalyinál, meghaladta a 17 milliárd forintot.
Az idén 19. évébe lépő önkéntes nyugdíjpénztári rendszerben a kifizetés is egyre több, az első negyedévben mintegy 22 milliárd forintot vettek fel a tagok, ennek a zömét egy összegben, járadékot csak elvétve kérnek. A felvett megtakarítások fele viszont még mindig nem nyugdíjas korban történik, sokan jóval korábban, a tízéves várakozási idő letelte után kiveszik a pénzüket akkor is, ha ez magas adóterhekkel járhat. Egyedül a hozamot vehetnék ki adómentesen a minimum tízéves várakozás után a tagok, a hozam pedig a PSZÁF adatai szerint az idén is szépen gyarapodott. Az első negyedévben 32,4 milliárd forintnyi nyereség keletkezett a portfóliókon, ami csaknem 4 százalékos hozamnak felel meg három hónap leforgása alatt.
Míg azonban a hozamok terén jól állnak az önkéntes pénztárak, a működési eredmények náluk is rosszak, ha nem is annyira, mint a magánnyugdíjpénztáraknál. Az önkéntes szektor is veszteséges működési szinten, tavaly 1,15 milliárd forintnyi deficitet szedtek össze a piaci szereplők, az idén az első negyedévben 214 millió forint volt a mínuszuk.
Magánpénzek az önkéntesbe?
Az idén visszalépő mintegy 24 ezer magán-nyugdíjpénztári tag is dönthet úgy, hogy a hozamgarantált tőke fölötti összeget (reálhozam) és az esetleges tagdíjkiegészítését az önkéntes pénztári számlájára utalja majd. Az adómentességet a felvett összeg után ők is megkapják, ha pedig önkéntes nyugdíjpénztárba kérték a kifizetést, 20 százalékos személyijövedelemadó-kedvezményre is jogosultak.A parlament előtt lévő törvénymódosítások szerint a magánkasszákban maradtak is megkaphatják majd adómentesen a reálhozamot, a tagdíjkiegészítéseket, valamint adókedvezményt is kaphatna majd, ha valamilyen úton – például a pénztár fel- vagy végelszámolása miatt – visszakerül az egypilléres állami nyugdíjrendszerbe. Sőt Scheiring Gábor LMP-s képviselőnek egy olyan javaslata is van, amely megengedné, hogy az állami nyugdíjrendszerbe visszalépni nem kívánó magánnyugdíjpénztár-tagok kasszájuk megszűnése esetén önkéntes nyugdíjpénztárukba vihessék át a teljes megtakarítást.
A parlament előtt lévő törvénymódosítások szerint a magánkasszákban maradtak is megkaphatják majd adómentesen a reálhozamot, a tagdíjkiegészítéseket, valamint adókedvezményt is kaphatna majd, ha valamilyen úton – például a pénztár fel- vagy végelszámolása miatt – visszakerül az egypilléres állami nyugdíjrendszerbe. Sőt Scheiring Gábor LMP-s képviselőnek egy olyan javaslata is van, amely megengedné, hogy az állami nyugdíjrendszerbe visszalépni nem kívánó magánnyugdíjpénztár-tagok kasszájuk megszűnése esetén önkéntes nyugdíjpénztárukba vihessék át a teljes megtakarítást. -->


