Hatékonyabb együttműködésről állapodott meg a GVH és a PSZÁF
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságJúliustól módosította eddigi együttműködési megállapodását a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) a pénzügyi szektor jogszerű működésének biztosítása, s a pénzügyi fogyasztók jogainak erőteljesebb védelme érdekében – közölte lapunkkal a felügyelet. A felek célja a hatékonyabb együttműködés, közös fellépésükhöz újabb célokat és kapcsolódási pontokat határoztak meg.
A GVH és a PSZÁF 2011 júliusában azért kötött együttműködési megállapodást, hogy rendszeresen tájékoztassák egymást a hatáskörüket érintő lényeges információkról, és a vizsgálatok, közérdekű igényérvényesítések kapcsán még eredményesebben tudjanak eljárni. A felek az elmúlt egy évben több vizsgálat kapcsán – így a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése esetén – is szorosan együttműködtek a fogyasztók érdekében – áll a közleményben. Az együttműködési megállapodás friss módosításával a felek vállalták, hogy a pénzügyi szektorban a verseny feltételeit érintő, és a pénzügyi piacokon a fogyasztói érdekek védelmét szolgáló jogszabályalkotás vagy -módosítás szükségességekor közös kezdeményezéssel fordulnak a jogalkotó felé. A GVH és PSZÁF emellett a jövőben a pénzügyi piacokon a versenyt érdemben érintő jogszabályok módosulásakor összehangolt és fokozott ellenőrzést folytat.
A két hatóság szükség esetén megelőző céllal közös ajánlásokat fogalmaz meg a pénzügyi szervezeteknek, amelyek fő célja a piaci szereplők jogkövető magatartásának elősegítése, és a jogszabályi rendelkezéseken túlmutató jó gyakorlatok megfogalmazása. A megállapodás révén a felek biztosítják ezen ajánlások érvényesülésének nyomon követését is – áll a PSZÁF közleményében.


