Negatívan látják a jövőt a Siemensnél
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA Siemens csütörtökön publikálta negyedéves gyorsjelentését, melyben a várakozásoknál nagyobb nyereségességről számolt be, ugyanakkor a jövőre vonatkozó kilátásai egy profit warninggal is felértek. Az elért eredményeket nézve nincs ok a panaszra, hiszen az egy részvényre jutó nyereség 1,626 euró lett, szemben a várt 1,546-del. Az értékesítésből származó árbevétel 19,5 milliárd euróra nőtt, és év/év alapon összehasonlítva emelkedni tudott a nyereség nagysága is. Ugyanakkor jelentősen csökkent a rendelésállomány, ami azt mutatja, hogy a mostani negyedévvel ellentétben a következőkben már problémák lesznek az eredménnyel. A rendelések értéke 27 százalékkal csökkent, és aggasztó a visszaesés (33 százalékos) az energiaszektorban, ahonnan nyereségének legnagyobb része származik.


