Pénz- és tőkepiac

A befektetők szabadságon vannak

Továbbra is Ben Bernanke Fel-elnök szavaira vár a piac, a tegnapi kereskedés leginkább állóvíznek nevezhető, írják az Erste Befektetési Zrt. elemzői.

Az amerikai indexek a lokális maximumok környékén ingadoznak, a hazai piac a kamatdöntés ellenére sem tudott látványosan elmozdulni, és a német DAX index árfolyama is egy oldalazást jelző keresztet rajzolt a grafikonra. Úgy látszik, bele kell törődnünk: hazai kamatvágás, illetve fontosabb tengerentúli makroadatok ide vagy oda, a pénteki Jackson Hole-i találkozó előtt nem fognak a piacok egyik irányba sem kibillenni. Azt se felejtsük azonban, hogy az augusztusi uborkaszezon közepén vagyunk, a befektetők nagy része szabadságát tölti, ezért sem érdemes ilyenkor kiemelkedő forgalmat várni.

Vége a gyorsjelentési szezonnak, érdemes összegezni a vállalatok második negyedéves teljesítményét. Az S&P500 papírjainak egy részvényre jutó eredménye nem tudott növekedni a tavalyi év második negyedévéhez képest, stagnálást láthattunk, ez azonban még így is (4,5 százalékkal) felülmúlja az elemzők várakozását. Az olaj és gázszektor teljesített a leggyengébben, itt közel 20 százalékkal csökkent a nyereség.

USA, Európa:

- Egyhangú oldalazás volt tegnap a tengerentúli tőzsdéken, a makroadatok sem hoztak lendületet a piacra, továbbra is kivárás látható Bernanke pénteki beszéde előtt. Friss hír, hogy az EKB vezetői nem vesznek részt a pénteki konferencián. (Dow -0,17 százalék, Nasdaq 0,13 százalék, S&P500 -0,08 százalék).

- Ma 12:45-kor találkozik Monti olasz miniszterelnök Merkellel Berlinben.

- A Conference Board fogyasztói bizalmi index 9 hónapos mélypontra, 60,6 pontra esett augusztusban, miközben az elemzők várakozása 66 pont volt, a legutóbbi 65,9 ponthoz képest. A gyengébb adat ellenére a piacok nem mozdultak meg látványosan.

- A Richmond- i Fed index -9 pont lett a várt -10 pont helyett.

- Ma második negyedéves adatot publikálnak az USA-ban.

Olaj, arany:

- Az olaj árfolyama a 200 napos mozgóátlag alatt oldalazott a tegnapi kereskedés során. 95,6-ról   96,3-ra emelkedett a kurzus, technikailag nem változott a kép. Továbbra is a 200 napos áttörésére várunk, amely megerősítené a jelenlegi emelkedő trendet.

- Ma publikálják a tengerentúlon az olaj és benzinkészleteket. Előbbi esetében 1,75 millió hordó csökkenésre, az utóbbinál pedig 1,45 millió hordós zsugorodásra számít a piac.

- Negyedik napja oldalaz az arany, ami várható volt a múlt heti kitörést követően. 1.680 dollár alatt stagnál a kurzus, a lecsökkent volatilitást hamarosan kitörés követheti.

Devizák:

- A tegnapi váratlan 25 bázispontos vágás után jelentős gyengülésbe kezdett a forint. A nyitó 278,43-ról 281,39-re változott zárásra az árfolyam. A tanácskozásról kiadott közlemény szerint az inflációs félelmek ellenére is lehetőség van a kamatvágásra, melyet a hazai kockázati megítélés további javulása tett lehetővé, ugyanakkor azt is megemlítik, hogy a javulás elsősorban külső tényezőkre vezethető vissza.

- A dollár árfolyama 1,249-ről 1,2565-ig gyengült, miután a vártnál rosszabb fogyasztói bizalomról számoltak be a tegnapi kereskedés során. A dollár gyengülését a vártnál jobb Richmondi FED index sem segítette, ráadásul az sem erősíti a dollárt, hogy ismételten beindultak a spekulációk a QE3-ról a hétvégi Jackson Hole-i konferencia kapcsán. Az eurót az sem tántorította el, hogy Spanyolországban a várt 1 százalék helyett 1,3 százalékkal csökkent a GDP.

Távol-Kelet:

- Iránymutató makroadatok hiányában a piacok már Ben Bernanke pénteki Jackson Hole-i beszédét várják. Ennek megfelelően hangulat alapú kereskedés volt tapasztalható a Távol-Keleten.

- A főbb indexek vegyes teljesítményt mutattak, a Nikkei 0,40 százalékkal emelkedett, a Hang Seng index érdemi elmozdulás nélkül a nulla százalékos elmozdulás körül billegett, hol a pozitív, hol pedig a negatív oldalon, végül -0,02 százalékos elmozdulással zárta a kereskedést. A Shanghai index 0,65 százalékkal csökkent.

Határidős piacok: A határidős indexek többsége a pozitív tartományban van ma reggel.

Vállalati hírek

- A Magyar Telekom 19,9 milliárd forintért eladta a Pro-M Zrt 100 százalékát a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt-nek. A Pro-M Zrt üzemelteti az Egységes Digitális Rádiórendszert (EDR), azaz a 380-400MHz-es frekvenciasávon működő országos mobil rádió hálózatot, amelyet a rendőrség, a tűzoltóság, a mentőszolgálat és más közbiztonsági szervek használnak. A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt a telekommunikációs infrastruktúrájának üzemeltetéséért felelős; tulajdonosa a magyar állam. A tranzakció egyéb részletei nem ismertek. Kismértékű pozitív árfolyamhatásra számítunk a hír hatására.

- Távozik posztjáról dr. Veress József, az E-Star felügyelő bizottságának tagja.


- A Nokia és a Siemens közös mobiltelefonos hálózati eszközöket gyártó összeszerelő üzemet tervez létesíteni Brazíliában. A döntést azzal indokolták, hogy a 2014-es futball világbajnokságra a mobilszolgáltatók az ország nagy részén ki szeretnék építeni a legújabb, 4G-s hálózatot. Az új üzem főleg a tranzakciós költségeket és a szállítási időt tudja majd lerövidíteni. A hír kedvező, azonban árfolyamhatással nem számolunk, mert a hálózati eszközök szállítási szerződése már ismert volt. Ami újdonság, az a költségcsökkentés eredménynövelő hatása, azonban ennek értéke a részvényárfolyam ingadozási tartományán belül van.

- A Nokia részvények ajánlását vételről tartásra minősítette vissza a Nordea bank.

Banco Santander, Banco Bilbao: A spanyol bankokból 74,2 milliárd euró értékű betét áramlott ki július hónapban az Európai Központi Bank adatai alapján. Ez a teljes állomány 4,7 százalékát jelenti. A betétek kiáramlása azzal a mellékhatással is jár a spanyol bankok számára, hogy képtelenség a hitel/betét arányt a tervezett ütemben csökkenteni, annak ellenére is, hogy kockázatkezelési szempontból ez kívánatos lenne.

- A Lufthansa-nak nem sikerült megállapodnia a légi utaskísérőket tömörítő szakszervezettel, ezért a munkavállalók sztrájkba lépnek, azonban konkrétumokat egyelőre nem jelentettek be és nem is fognak előzetesen bejelenteni, hanem meglepetésszerűen fogják azt elkezdeni. Annyit azonban már elárultak, hogy csütörtökre néhány órás munkabeszüntetést terveznek. Ami már biztosan kijelenthető, hogy az előzetesen adott augusztus 28-ai dátummal nem kezdődött el a sztrájk.

- A Ford Kínában is bevezetné luxusmárkáját, a Lincoln-t 2014 második felében, konkurenciát jelentve ezzel a BMW és a Daimler csoporthoz tartozó Mercedes számára.

- A Telefonica brazil leányvállalata júliusban 460.000 új előfizetőre tett szert, miután a hálózat rossz minősége miatt a hatóságok a versenytársak egy részének átmenetileg megtiltották a telefonszolgáltatás értékesítését.

- Az E.ON becslései szerint 2020-ra akár 40 százalékkal is csökkenhet a szélerőművekkel előállított energia költsége. Ezt a megtakarítást vállalat szerint a hatékonyság növelésével és a méretgazdaságosság fokozásával lehet elérni. A társaság célkitűzése, hogy 2020-ra megháromszorozza a megújuló energiatermelési kapacitását.

- Az E.ON orosz leányvállalata 22 milliárd dollár értékű megállapodást írt alá a Novatekkel. Az új szerződés értelmében 2013 és 2027 között már nem a Gazpromtól, hanem Oroszország legnagyobb független gázkitermelőjétől, a Novatektől fog földgázt vásárolni. További részletek nem ismertek, de szinte biztosra vehető, hogy a váltással kedvezőbb feltételeket sikerült kiharcolnia a társaságnak.

- A hétvége egyik vezető hazai vonatkozású híre volt, hogy a magyar állam megveszi az E.ON földgáz üzletágát. Azonban ma reggel Navracsics Tibor azt nyilatkozta, hogy mégsem olyan biztos, hogy a megállapodás létrejön, mint azt a hétvégén Orbán Viktor mondta.

- A Fiat és a Nissan már most is együttműködik az új Duetto modell fejlesztésében, azonban a Nissan elnök-vezérigazgatója szerint az együttműködés lehetőségei korlátlanok. Ebből pedig könnyen lehet arra következtetni, hogy a két gyártó a jövőben több projekten is együtt fog működni, ami költségmegtakarítást eredményezhetne a fejlesztések területén. A hírnek nincs árfolyamhatása a Fiat részvényekre.

- A Linde készül megépíteni Vietnám legnagyobb üzemét, melyben a levegő alkotórészeire történő bontásával foglalkoznak. A projekt teljes költségvetése 40 millió euró, vagyis részvényenként 21 eurócent. A gyár kapacitása 35.000 köbméter óránként, ezt 2014-re fogja elérni a társaság.

Gazdasági hírek

- 25 bázisponttal 6,75 százalékra csökkentette az alapkamatot a MNB monetáris tanácsa tegnap. A következő, szeptemberi ülésen nem várunk további csökkentést, de év végére 6,25 százalékos alapkamattal számolunk.

 

ben bernanke BUX elemzés
Kapcsolódó cikkek