BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

EKB kamatdöntés: Itt a piros hol a piros

A múlt heti Mario Draghi "szállóige" okozta pesszimizmus mára már tovaszállt. A befektetők továbbra is konkrét lépésekért esedeznek hangzatos szólamok helyett – írja az Equilor.

A perifériás országok magas kötvényhozamai egyre aggasztóbbak. A folyamatos kötvényvásárlások ereje egyre csak fogy, és lassan már a piac sem hajlandó bele menni az itt a piros hol a piros játékba. A hétvégén felröppent hír - az ESM alap banki jogosultságot kapna – ami már komolyabb erővel bírna. Azonban a jelenlegi 500 milliárd eurós védőháló is kevés lehet a bajba jutott országoknak.

Egy dolog szinte biztosra vehető, márpedig az, hogy a németek ebbe a játszmába nem szívesen mennének bele, ráadásul a német Pénzügyminisztérium hivatalosan cáfolta, hogy erről titkos tárgyalások folynának.

Újabb kötvénypiaci intervencióra nagy valószínűséggel sor kerül, kérdés, hogy lesz-e a kamatdöntés után bejelentés vagy erre utalás. Az utóbbi azonban nem tartható fent a végtelenségig, hiszen a 3000 milliárd eurós EKB mérlegfőösszegből már így is 225 milliárd kockázatos kötvényt tartalmaz. Újabb LTRO (olcsó hitel) beindítása sem kizárt, de a banki hitelezési csatornákat a korábbi hasonló programok sem tudták beindítani.
 
Mi jöhet akkor még? A jegybanki betéti ráta negatívba vágása durva lépés lenne, ráadásul elküldené az EUR/USD-t paritás felé. Ezek után opciónak már csak a kamatvágás marad, amire egy hónappal ezelőtt is "csupán" 100 pontot mentek az indexek és utána elég hamar elfogyott a lendületük.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.