Ezentúl részletes állásfoglalásban is magyarázzák a kamatdöntést
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságVáltozik a kamatdöntést indokló monetáris tanácsi közlemények publikálási rendje – közölte az MNB a tegnapi kamatdöntés után. Az újítás értelmében az Inflációs Jelentés megjelenésének hónapjaiban részletes állásfoglalást tesznek közzé az eddigi kamatdöntési közlemény helyett. Ezek az állásfoglalások az MNB bejelentése szerint összegzik a monetáris tanács értékelését a jelenlegi és a várható makrogazdasági folyamatokról, és kitérnek a „monetáris politikai megfontolásokra és kamatpolitikai vonatkozásokra” is.
A dokumentum egyúttal átveszi az Inflációs Jelentés összefoglalójának szerepét is. Az Inflációs Jelentés további fejezeteit változatlanul az MNB szakértői jegyzik, így az azokban bemutatott részletes elemzések és előrejelzések a szakértők álláspontját tükrözik – közölte a jegybank.
Az állásfoglalást a kamatdöntés napján, délután három órakor hozza nyilvánosságra a tanács. A korábbi gyakorlatnak megfelelően, szintén ekkor jelennek meg az inflációra és növekedésre vonatkozó alapelőrejelzés sarokszámai.
Amikor nincs Inflációs Jelentés, akkor a Tanács továbbra is külön közleményben indokolja döntését, ezek megjelenési rendje változatlan.


