BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kitörő piaci lelkesedés

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A hetek óta tartó bizonytalanság végére tett pontot az EKB a csütörtöki bejelentéssel. Ugyan már egy nappal előbb kiszivárgott, de a piac megvárta a konkrét bejelentést. A kötvényvásárlási program száguldást hozott a piacokon.

Az EKB elnöke bejelentette, hogy „korlátlan”, kamatplafon meghatározása nélküli, 1 és 3 év közötti futamidejű állampapír-vásárlásokba kezdenek. Azon országok kötvényeit veszik, amelyek bejelentkeznek az EFSF/ESM programba, és vállalják a gazdasági kiigazítással járó lépéseket, ha szükséges. Ráadásul ez a kötvényvásárlás úgy valósulna meg, hogy „sterilizálásra” kerülne, azaz nem lenne direkt inflációs hatása. Ez persze az EKB mérlegén keresztül limitet is szab a vásárlásoknak. Számításaink szerint különösebb erőfeszítés nélkül a központi bank több mint 500 milliárd eurót tud perifériás kötvényvásárlásokra költeni. Ha az aranykészletekhez is hozzányúlna, akkor több mint 400 milliárd euróval tudná növelni a bevethető készpénzmennyiséget. Egyéb eszközök alkalmazásával akár még tovább is növelheti a tűzfalat. Ezek a lépések jelentősen csökkenthetik az eurózóna perifériás államainak forrásköltségeit, amely segít beindítani a gazdasági növekedést. Ezen keresztül a kockázati prémiumok is csökkennek, amelynek hatására a vállalati profitok is javulhatnak. Így nem meglepő, hogy jelentős árfolyam-emelkedés alakult ki a részvénypiacokon a bejelentést követően. Sőt az átértékelési hatás most jelentősebb, mint bármi más, ugyanúgy, mint amikor a válság elején a vállalati profit várakozások még nem változtak, csak a kockázati prémium növekedett, amely mélybe küldte a részvényeket és az indexeket. Most hasonlót láthatunk, csak fordított előjellel. Persze nem szabad elfelejteni, hogy a német alkotmánybíróság a jövő héten dönt az ESM-ről, és az amerikai jegybank, a Fed a mennyiségi könnyítés harmadik köréről is határozhat. Mindenesetre úgy tűnik, hogy a döntéshozók világszerte elszánták magukat. Ez pedig jó jel.

Így nem is meglepő az, hogy fontos technikai szinteket lépett át számos index a csütörtök és pénteki napon, és így jelentős tér nyílt a további emelkedés előtt. A DAX esetében ez 7200 pontnál, az S&P 500 index esetében pedig 1422 pontnál találhatók ezek az értékek. A magyar piacra is csak átmeneti gyengülést hozott az a kis intermezzo, amely Orbán Viktor Facebookos nyilatkozatából adódott, és nagy riadalmat okozott a piacon az IMF-hitelmegállapodással kapcsolatban.

Ismét terjeszkedik az orosz Sberbank

Az orosz Sberbank, mely Magyarországon nemrégiben átvette a Volksbankot, 5,1 milliárd rubelért vásárolta meg a BNP Paribas orosz leánybankjának 70 százalékát.

A maradék 30 százalékot továbbra is a BNP Paribas birtokolja. Az átalakítással létrejött vállalat célja, hogy az orosz fogyasztói hitelek piacán a jelenlegi 4,5 százalék helyett 25 százalékos részesedést érjen el.

A tranzakcióval együtt vezetőváltást is bejelentett a bank.

A maradék 30 százalékot továbbra is a BNP Paribas birtokolja. Az átalakítással létrejött vállalat célja, hogy az orosz fogyasztói hitelek piacán a jelenlegi 4,5 százalék helyett 25 százalékos részesedést érjen el.

A tranzakcióval együtt vezetőváltást is bejelentett a bank.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.