Pénz- és tőkepiac

Nem adtak el elég iPhone 5-öt – Esik az Apple

Az értékesítés első három napján 5 millió iPhone 5 készüléket tudott eladni az Apple, ami alulmúlja az elemzők által várt, legalább 6 milliós várakozást. A hír megjelentése után a részvényárfolyam esni kezdett.

Az Apple 2 százalékos eséssel várja a nyitást, miután kiderült, hogy a vártnál kedvesebb iPhone 5 készüléket tudott eladni a vállalat három nap alatt. Az eladási adat így is óriási, hiszen az iPhone 4S-ből nem adtak el ennyit, ám a piaci várakozásoknál alacsonyabb.

Az Apple árfolyama 685 dollár környékére esett a határidős kereskedésben – ami azt vetíti előre, hogy 2 százalékos eséssel nyithat a papír. Az árfolyam jóval elmarad a múlt héten beállított 704 dollár feletti történelmi csúcstól, valamint a 700 dollár körüli előző záróárfolyamtól.

Az iPhone 5-ből azért adhattak el kevesebbet a vártnál, mert kifogytak a készletek, hiszen a készülékre hatalmas a kereslet.

 

eladás Apple iPhone 5
Kapcsolódó cikkek