BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Összekapta magát, és pénteken nagyot erősödött a hazai valuta

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Pénteken sikeresen ledolgozta az előző napi nagy zuhanást a forint. Egy euró ára a nap végén 284,64 forintra süllyedt, vagyis több mint két forinttal lett olcsóbb a közös uniós fizetőeszköz egy nap alatt. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az új hetet körülbelül ott indíthatja a forint, ahol az előzőt is.

A csütörtöki drámai árfolyamgyengülést az váltotta ki, hogy a sajtóban megjelentek az IMF és az EU feltételezett elvárásai Magyarországgal szemben, amelyeket Orbán Viktor miniszterelnök durván visszautasított. Ennek az lett az eredménye, hogy az euró/forint keresztárfolyam megközelítette a 290-es szintet. Péntekre viszont megnyugodtak a piacok, miután Orbán egy rádióinterjúban közölte: lesz megállapodás a nemzetközi szervezetekkel, csak nem olyan feltételekkel, mint amilyenek a lapokban megjelentek. A miniszterelnök egyébként ma a parlamentben ismét beszél az EU–IMF-tárgyalások alakulásáról.

A többi valutával szemben is hullámvasúton járt a múlt héten a forint. A dollár csütörtökön csaknem 227 forintig drágult, péntekre azonban 223 alá esett a jegyzése. Ennek két oka is volt: az egyik a forint általános visszaerősödése, a másik pedig Mario Draghi, az EKB elnökének csütörtökön bejelentett kötvényvásárlási programja volt, amely erősítette az eurót a dollárral szemben.

A devizahitelesek számára fontos valutákkal szemben is erősödött pénteken a magyar fizetőeszköz. A svájci frank ára csütörtökön napközben 240 forint fölött is járt már, amire nagyjából másfél hónapja nem volt példa, pénteken viszont ismét 235 forint környékére süllyedt az alpesi deviza jegyzése. A japán jen jegyzése hasonlóan alakult, és pénteken 2,84 forint alá került a keresztárfolyam.

A devizahitelesek számára fontos valutákkal szemben is erősödött a magyar fizetőeszköz.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.