A rovat támogatója: Budapesti Értéktőzsde Zrt.
Pénz- és tőkepiac

Ötesztendős mélyponton a hazai bankok hitelállománya

Rohamosan zsugorodnak a bankok Magyarországon. Négy éve nem volt ilyen alacsony a mérlegfőösszegük, mint júliusban, a hitelállományuk pedig 2007 közepén volt utoljára ilyen kicsi.

Júliusban több mint 2,5 százalékkal csökkent a hazai bankok mérlegfőösszege. A részvénytársasági formában működő hitelintézetek összesített eszközállománya 26131 milliárd forint volt már csak, ez négy esztendős mélypontnak felel meg. A betétek állománya csaknem százmilliárd forinttal csökkent a hetedik hónapban 11706 milliárd forintra, a vállalkozói betétek ugyan növekedtek, a háztartások és egyéb szereplők követelései viszont visszaestek. Ebben vélhetően fontos szerepet játszott az is, hogy a lakossági állampapírok egyre komolyabb versenytársaivá váltak a bankbetéteknek, az egyéves vagy annál rövidebb lejáratú hitelpapírok több száz milliárd forintnyi megtakarítást vonhattak el az idén a bankszektortól.

A hitelezés volumene még a betétekénél is gyorsabban csökken. Július folyamán csaknem 450 milliárd forintnyi hitelállomány tűnt el a banki mérlegekből, az összesített állomány így 15234 milliárd forintra zsugorodott. Utoljára 2007 közepén volt ilyen kevés kihelyezett hitel a magyarországi bankszektorban. A forintkölcsönök állománya ugyan mind a lakosságnál, mind a vállalatoknál növekszik, a devizahitel-állományok gyors csökkenésével azonban a friss kihelyezések nem tudnak lépést tartani.

A fióktelepként működő hitelintézetek még a részvénytársasági formában működő bankoknál is gyorsabban zsugorodnak. Július folyamán a mérlegfőösszegük több mint 10 százalékkal esett vissza, hitelállományuk pedig csaknem 6 százalékkal csökkent, és 1000 milliárd forint alá került, ami utoljára 2009 végén fordult elő.

A bankokkal ellentétben a szövetkezeti formában működő hitelintézetek mérlegfőösszege júliusban enyhén növekedett, a betétek állománya is nőtt ezeknél a pénzügyi intézményeknél. A hitelállomány azonban a takarékoknál is csökkent júliusban mind a vállalkozói, mind a háztartási kölcsönök esetében.

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek