BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A cégek fele már jelentett

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A Standard&Poor’s 500 indexet alkotó vállalatok közül már csaknem 300 publikálta negyedéves gyorsjelentését. Az átlagos árbevétel tekintetében egyelőre nem sikerült elkápráztatni a befektetőket a vállalatoknak, ugyanis a tavalyi év azonos időszakához képest 1,9 százalékkal, míg a várakozásoktól 0,25 százalékkal maradtak el

A vállalatok profitja azonban okot adott az optimizmusra, ugyanis a várakozásokat 4,23 százalékkal múlták felül, ugyanakkor a teljes képhez hozzátartozik, hogy az eredmény még így is fél százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakához képest

Az elmúlt négy hétben összességében az elemzők is kismértékben növelték várakozásaikat, még azzal együtt is, hogy az elmúlt napokban inkább az aggodalmak domináltak. Az Egyesült Államokban annak ellenére pozitívak a negyedéves eredmények, hogy az Ernst&Young felmérése szerint a harmadik negyedévben az ázsiai és európai piacok növekedésével kapcsolatos aggályok miatt annyi „profit warning” érkezett, amennyire 2008 óta nem volt példa.

Az Egyesült Államokban is elsősorban a szolgáltató szektorhoz köthető iparágak teljesített kiemelkedően: például a pénzügyi, vagy a telekommunikációs szektor. A cégek mind árbevétel, mind pedig eredmény tekintetében kitűnő eredményt publikáltak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.