EBA: a bankok többsége felfegyverkezett a kockázatok ellen
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságAz Európai Bankfelügyelet (EBA) szerint az európai bankok döntő többsége megfelel a hatóság által előírt követelményeknek, és kellőképpen fel van fegyverkezve az esetleges kockázatokkal szemben. A felmérésükben szereplő 71 európai bank több mint 200 milliárd euróval tudta növelni tőkéjét tavaly december és idén június között, a tőkehiánnyal rendelkező 27 bank pedig tőkehelyzetét 116 milliárd euróval javította. Így a pénzintézetek döntő többsége már teljesíti a 9 százalékos tőkemegfelelésre vonatkozó követelményt. Az EBA jelentése kiemeli: a feltőkésítés nem vezetett közvetlenül a reálgazdaság hitelezésének jelentős csökkenéséhez.
Négy bank nem érte el a kért kilencszázalékos határt. Ezek között van egy olasz és egy szlovén pénzintézet, valamint két ciprusi bank, náluk összesen kereken 3,7 milliárd euró hiányzik.
Az OTP Bank közölte, hogy teljesíti az EBA ajánlásában szereplő, szuverén kitettségekre képzett tőkepuffer figyelembevételével számított, 9 százalékos elsődleges alapvető tőkemutató (Core Tier 1 ratio) követelményét. A bank Core Tier 1 mutatója 13 százalék volt 2012 júniusában, amire a tavaly év végi 11,5 százalékról emelkedett.
Az UniCredit Bank tőkemegfelelése is javult tavalyhoz képest. 2011. év végén még csak kicsivel állt 9 százalék felett a Core Tier 1 mutatója az olasz banknak, mára 10,4 százalékra javult a mutató. Az Intesa Sanpaolo – a CIB anyabankja – is kissé javított tőkehelyzetén: 10,2 százalékról 10,9-re emelkedett. Az Erste és a Raiffeisen anyabankjának rendre 9,9, illetve 10 százalékon alakult a tőkemegfelelési mutatója. Hasonlóan tejesített a KBC is (10,1 százalék), a K&H anyabankja, valamint a Bayerische Landesbank (10,3 százalék), az MKB anyabankja.


