Nagyon nehéz válságálló cégeket találni a magyar tőzsdén
Szentirmai Péter, a KBC Securities elemzője a cég által követett kis és középkapitalizációjú cégek közül a Masterplastot és az Állami Nyomdát emelte ki, mint olyan cégeket, amelyek legkevésbé van kitéve a hazai gazdasági helyzet nehézségeinek. A Masterplast árbevételének negyedét teszik ki a hazai bevételek, és a maradék is viszonylag sok ország között oszlik meg. Míg az Állami Nyomdánál az exportbevételek aránya ugyan jóval alacsonyabb, de jelentős felfutás lehet a román és a bolgár piacokon. A többi kisebb cég árbevételének csak elenyésző része származik külföldről.
A finanszírozási képesség szempontjából a "bajnok" a KBC szerint az Állami Nyomda, mert a cég szinte hitelmentesen tudja finanszírozni a működését. A PannErgynél a mostani alacsony hitel/saját tőke arány várhatóan nőni fog, mert elég sok projekt vár megvalósításra. Sikertörténetnek számít továbbá a Masterplast és a CIG Pannónia hitelbevonása. Osztalékhozam alapján az Állami Nyomda az a cég, amely a magyar kockázatmentes hozamoknál 3-4 százalékponttal magasabb osztalékhozamot tud biztosítani.


