Az idei már nem az utolsó, hanem az utolsó utáni kampány
KGFB A liberalizáció fokozhatja a versenyt, de csökkenti az átláthatóságot – mondja Tóth Sándor, a KÖBE ügyvezetője
– Az Országgyűlés nemrég fogadta el a díjhirdetés liberalizációjáról szóló törvényt, mostantól a biztosítók bármikor megváltoztathatják a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) tarifákat. Hogyan hathat ez a piacra?
– Rövidtávon ez növeli a versenyt, és akár „bátrabb” díjképzési politikához is vezethet néhány nagyobb biztosító esetében. A módosítás hosszú távon azonban a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piac konszolidációjához járulhat hozzá, hiszen a biztosítók számára több díjkorrekciós lehetőséget is biztosít az előremutató szerződések vonatkozásában.
– Mit gondol, valóban az idei lesz az utolsó kgfb-kampány?
– Az utolsó kampány már megvolt. Ez inkább az utolsó utáni kampány lesz, hiszen az évek óta egyre csökkenő biztosítási díjak további jelentős, két számjegyű százalékos csökkenése már nem várható. Ez az utolsó utáni kampány sokkal inkább november hónap mint „biztosítási fókuszú hónap” szerepéről fog szólni, hiszen jövőre bevezetésre kerül a biztosítási adó, mely érinti a casco és lakásbiztosításokat is. November eddig arról szólt, hogy a biztosítottak ellenőrizték és optimalizálták a kötelező biztosításuk díját. Idén novemberben a lakásbiztosítások és casco biztosítások díj- és szolgáltatásoptimalizálására számítunk a tudatos fogyasztók részéről.
– A fogyasztóknak is jók a változások?
– A változás hozzájárul a verseny fenntartásához, de egyúttal átláthatatlanabbá is teszi a fogyasztó számára a biztosítói díjtarifákat. Az ügyfelek számára kedvező lehet kezdetben, hogy rövid távon a biztosítási díjak csökkenhetnek, mivel a többszöri díjhirdetés a díjkorrekció évközi lehetőségét is magában hordozza a biztosítók számára. Ez 2013-ban még kedvező díjakat eredményezhet a gépjármű-tulajdonosok részére. Mivel azonban az elmúlt években egyre több biztosítótársaság mutatott fel negatív eredményt, így általánosan elmondható, hogy közép- és hosszú távon nem lehet számítani díjcsökkentő hatásra, hiszen a tulajdonosi profitorientált elvárás joggal mutat a díjemelések irányába. Másfelől, a módosításnak transzparenciát csökkentő hatásai is lehetnek, mivel akár mindennap új tarifát hirdethet a 15 piaci szereplő az új szerződésekre. Fontos azonban megjegyezni, hogy az ügyfelek már most sem váltanak olyan intenzitással, mint a korábbi években, amikor még átlátható volt az egységes biztosítási évforduló miatt a piac. Ennek következtében jelentősen nő a biztosításközvetítők tájékoztatási felelőssége és szerepe.
– Meddig csökkenhetnek a kgfb-díjak?
– Jelentős csökkenésre idén már nem számítunk, várakozásaink szerint legfeljebb csak egy szegmentált körben – elsősorban személyautóknál – fognak csökkenni a díjak, de jelentős további esés itt sem várható. Idén már nem számítunk „kamikaze” biztosítókra. Ezzel párhuzamosan azonban, a gazdaság várható élénkülésével elsősorban a vállalkozói szektor biztosítási díjainak emelését prognosztizáljuk.
– Önök híresek az innovációikról, tavaly például a sok vitát kiváltó gyorshajtás-biztosításukra kapta fel mindenki a fejét. Az idén milyen újdonságokkal készülnek?
– Az innovációs igény számunkra folyamatos kihívást jelent, hiszen a casco kötelező egy áron konstrukció bevezetésétől kezdve a defekt- és kátyúkár-biztosításon, az önrészbiztosításon, a rejtetthiba-biztosításon keresztül már-már kötelezően várja el tőlünk a piac az évről évre történő megújulást. Az idei évben is olyan biztosítással készültünk, mely végtelenül egyszerű biztosítotti félelemre adja meg a választ, és fontos gépkocsi-tulajdonosi igényt elégít ki.
– Mennyi ügyfelet szeretnének szerezni az idei kampányban? Milyen eredménnyel lennének elégedettek?
– Az általunk biztosítottak száma jelenleg meghaladja a 160 ezer főt. Jövőre a biztosítotti létszám növekedésével számolunk, melyet az új termékek, köztük az utasbiztosítás és a kampánytermékek bevezetése is segíteni fog. A KÖBE a 2011-es üzleti évet 385 millió forint eredménnyel zárta, így a folyamatosan növekvő piaci részesedés biztosításával egyidejűleg sorozatban immár harmadik alkalommal érte el vagy haladta meg a biztosító eredménye a 300 millió forintot. Úgy látjuk, hogy az elkövetkező évek üzleti stratégiája, valamint a tervezett termékújdonságok biztosítják a KÖBE további növekedését, amelyből fakadóan bizakodóan, nagyszabású tervekkel tekintünk a jövőbe.
Tóth Sándor Gazdasági mérnök, a KÖBE értékesítési igazgatója
2001-től mint szervezeti igazgató építette ki a biztosító igazgatási és értékesítési országos hálózatát.2009-től ügyvezető, és a menedzsment tagjaként irányítja a KÖBE értékesítési tevékenységét.
Folyamatosan részt vesz a tagság biztosítási érdekeinek érvényesítésében, aktívan munkálkodik azon, hogy az egyesületi biztosítási forma Magyarországon is minél hatékonyabban betöltse társadalmi funkcióját.
2009-től ügyvezető, és a menedzsment tagjaként irányítja a KÖBE értékesítési tevékenységét.
Folyamatosan részt vesz a tagság biztosítási érdekeinek érvényesítésében, aktívan munkálkodik azon, hogy az egyesületi biztosítási forma Magyarországon is minél hatékonyabban betöltse társadalmi funkcióját.-->


