Döntésre várnak a bankok
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Mindezek tükrében egyáltalán nem mindegy, hogy az állam milyen feltételek mellett veszi át az állományt az érintett hitelintézetektől, vagyis a teljes, fennálló tőketartozás kiegyenlítésére számíthatnak-e a bankok. A szempontjukból mindenesetre kissé aggasztó Kósa Lajos debreceni polgármester közelmúltbeli, a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozata, amelyben úgy nyilatkozott: ha az állam adósként belép a rendszerbe, az nagy biztonságot jelent a bankoknak, mivel a korábbi rossz hitelek azonnal jónak minősülnek. A kormány arról szeretne tárgyalni a finanszírozó bankokkal, hogy az ebből származó esetleges nyereséget hogyan lehetne megosztani egymással.
E nyilatkozat alapján a kabinet mindenképpen fontolgatja valamilyen diszkont érvényesítését – ez például lehet a hitel bizonyos százaléka, vagy akár a deviza alapú tartozásoknál kedvezményes árfolyam is –, ami újabb egyszeri tehertételt jelentene a hitelintézeti szektornak. Abban mindenesetre már biztosnak látszik a kormányzat, hogy a lépésnek költségvetési hatása nem lesz: az NGM Kommunikációs Titkársága szerint ugyanis az önkormányzati adósságátvállalás sem az uniós módszertan szerinti hiányt, sem az államadósságot nem érinti, mivel az államháztartáson belüli tranzakcióról, nem pedig az államháztartáson kívüli szervezettől történő adósságátvállalásról van szó.
Orbán Viktor kormányfő korábbi közlése szerint a kis lélekszámú, 5 ezer fő alatti településeknél az adósság teljes mértékű, közvetlen, célhoz kötött támogatással történő átvállalása a terv. Az átvállalás 1673 önkormányzatot érint, amelyek mindösszesen 97,3 milliárd forint adósságállománnyal rendelkeznek. Ebből 23,2 milliárd forint működési, 74,1 milliárd forint fejlesztési célú adósság. A kötvények állománya 35,1 milliárd, a hiteleké 62,2 milliárd forint. A nagyobb lélekszámú, 5 ezer fő feletti települések esetében az adósság – az állami feladatátvállalással közel arányos mértékben való – részleges és differenciált mértékű átvállalására van mód, amely összesen 514,9 milliárd forintnyi adósságállományt érint. Így a tervek szerint összesen 1956 önkormányzat 612,1 milliárd forintnyi adósságát vállalja át a központi kormányzat.
Nem rossz a banki portfólió
Bár az önkormányzatok fizetési képessége jelentősen romlott az elmúlt néhány évben, a helyzet korántsem olyan drámai, mint a lakossági, vagy a vállalkozói hiteleknél - derül ki a PSZÁF statisztikáiból. A felügyelet adatai szerint a bankoknál lévő hitelek 93,3 százalékát időben törlesztették az önkormányzatok még 2012 első félévében is, ami bő 402 milliárd forintos állományt jelentett. A 90 napon belüli késében lévő tételek 26,6 milliárdos állománya 6,2 százalékos szeletet hasított ki a tortából, a 90 napon túli soron pedig nem egészen két milliárdos állományt mutatott ki a PSZÁF, ami elenyésző, 0,4 százalékos súlyt tükröz.Hasonló következtetésekre jut a TakarékBanknak az MTI-hez eljuttatott elemzése is, amely szerint idén az önkormányzati szektorban a korábbi 1-2 százalékról 4 százalék fölé nőtt a nem teljesítő hitelek aránya, de az önkormányzatok még így is biztonságos szektornak számítanak.
Hasonló következtetésekre jut a TakarékBanknak az MTI-hez eljuttatott elemzése is, amely szerint idén az önkormányzati szektorban a korábbi 1-2 százalékról 4 százalék fölé nőtt a nem teljesítő hitelek aránya, de az önkormányzatok még így is biztonságos szektornak számítanak.-->


