BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Évi 400 ezer forintot költünk átlagosan az autónkra

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Generali nemrég elkészült kutatásából kiderült, átlagosan havi 33 ezer forint körüli összegbe kerül ma Magyarországon egy személygépjármű fenntartása. Komoly különbségek figyelhetőek meg a budapesti illetve a vidéki autósok kiadása között. A kutatás során ötből négy autós mondta azt, hogy érte már sérülés a gépjárművét, ennek ellenére csak a megkérdezettek 26,4 százaléka rendelkezik casco biztosítással.

Az október végén elkészült 1200 fős reprezentatív kutatásból kiderült, átlagosan havi 32.921 forintba kerül egy gépjármű fenntartása. Minden felmerülő kiadás, a benzinköltségtől kezdve a biztosításokon át az esetleges javításokig szerepel már ebben az összegben. A felsőfokú végzettségűeknél, illetve a budapesti lakosoknál ugyanakkor már havi 40.000 forint feletti átlagos összegek szerepelnek. További érdekesség, hogy a megkérdezettek 13 százaléka mondta azt, hogy nem ő fedezi a gépjármű fenntartásának költségeit.

Arra a kérdésre, hogy rendelkezik-e az autós casco biztosítással, mindössze a megkérdezettek 26,4 százaléka válaszolt igennel, a budapestieknél, illetve a felsőfokú végzettségűeknél is csupán 35 százalék körüli adatokat láthatunk. Lényegében tehát kijelenthető, hogy a hazai autósok döntő többsége nem rendelkezik ezzel a típusú gépjármű-biztosítással.

A kutatás során arra is keresték a választ, hogy milyen típusú sérülések érik a leggyakrabban a gépjárműveket, akár parkolás, akár a közlekedés során. Minden második válaszadónak már megkarcolták az autóját, négyből egy autós már ütközött másik járművel, de 10 százalék felett volt azoknak az aránya is, akiknek már feltörték a gépkocsiját. A megkérdezettek 6,4 százaléka mondta azt, hogy okoztak már sérülést gépjárművében az extrém időjárási jelenségek.

A budapesti adatok ezen a téren is kiugróak voltak, hiszen a fővárosi autósok 20 százalékának törték már fel az autóját, ráadásul 10-ből 4-en már ütköztek másik járművel. A kutatás egyik legmeglepőbb adata az volt, hogy országosan csupán a megkérdezettek 20 százaléka mondta azt, hogy soha semmilyen sérülés nem érte még a járművét, ez az adat pedig mindössze 10 százalék volt a budapesti autósok esetében.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.